régészeti kincs

2021.02.20. 18:00

Egy 12. századi közfürdőt rejtettek egy spanyolországi tapasbár falai

Beigazolódott a régi szóbeszéd.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy gazdagon díszített, 12. századi közfürdőt rejtettek a dél-spanyolországi Sevilla egyik népszerű tapasbárjának falai.

A sevillai székesegyház mellett 1923 óta működő Cervecería Giralda tulajdonosai tavaly nyáron határozták el, hogy belevágnak az étterem régóta tervezett felújításába – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Noha egy helyi legenda és egy furcsa történelmi dokumentum szerint

a bár helyén egykor egy hammám – a török és arab térségben elterjedt közfürdő – állt,

az emberek többsége úgy vélte, hogy a Giralda múltidéző külsejének az az oka, hogy Vicente Traver építész neomudéjar – a mór és iszlám építészet jegyeit felelevenítő – stílusban álmodta meg a bárt és a felette lévő hotelt az 1920-as évek elején.

Antonio Castro, a tapas bár egyik tulajdonosa szerint a fürdő felfedezését annak köszönhetik, hogy egy régészt, Álvaro Jiménezt is bevontak a felújítási munkálatokba. Az archeológus ismerte ugyan a helyi szóbeszédet a régi fürdőről, de nem hitt benne.

Tavaly nyáron aztán a mennyezet gipszvakolatának bontása közben egy nyolcágú csillag alakú tetőablakot fedeztek fel, amiből azonnal tudták, hogy mire bukkantak.

A további munkálatokkal felszínre kerültek a geometriai formákkal és nyolcágú csillagokkal díszített falak és a különböző formájú tetőablakok.

A 12. századi fürdő egy olyan időszak emlékét őrzi, amikor az Almohádok – berber eredetű középkori muszlim uralkodódinasztia – uralkodtak a mai Spanyolország, Portugália és Észak-Afrika nagy területein.

Noha a mészvakolat egy részét még el kell távolítani, a munkálatoknak hála a hammám új életre kelt és a Giralda két-három héten belül újra megnyitja a kapuit.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!