tekintélyes társaságban

2018.10.16. 08:25

Egykori republikánus elnökökkel került egy festményre Donald Trump

A festményre a vasárnap este a CBS televízióban sugárzott Trump-interjú idején figyeltek fel újságírók, és kiderítették, hogy valóban az elnök látható rajta.

Forrás: Twitter

A Fehér Ház egyik festményén Donald Trump elnök látható egykori tekintélyes republikánus elnökök között – derítette ki az amerikai Time magazin legfrissebb számában.

Az Egyesült Államok elnökét a festő olyan tekintélyes republikánus elnökök körében ábrázolta, mint például Abraham Lincoln, Theodore Roosevelt, Dwight Eisenhower, Richard Nixon, Gerald Ford, Ronald Reagan, George H. W. Bush.

A Time magazin megírta, hogy a képet Andy Thomas, Missouriban élő művész festette. A lap munkatársai felhívták telefonon Thomast, aki meglepetéssel értesült arról, hogy műve a Fehér Házban van. Elmondta, hogy Donald Trump kérte fel őt a festmény elkészítésére. „Lényegében azt mondta, hogy a róla készült portrék többségét nem igazán szereti, és igaza is van. Nehéz megfesteni őt” – fogalmazott a művész a Time magazinnak.

A festő, arról nem tudott, hogy alkotása hogyan került a Fehér Házba. A lap szerint Darrell Issa, kaliforniai republikánus képviselő ajándékozta Donald Trumpnak.

A művész egyébként megfestette ennek a képnek a demokrata párti változatát is: azt a festményt, amelyen az előző, demokrata párti elnök, Barack Obama látható demokrata párti elődjei – köztük Harry Truman, Lyndon B. Johnson, Jimmy Carter és Bill Clinton – társaságában.

Borítókép: Donald Trump republikánus elnökök között

Forrás: Twitter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!