Szenzációs felfedezés

2021.11.03. 19:42

Elképesztő dologra bukkantak régészek Franciaországban

Középkori kikötőre bukkantak régészek Nyugat-Franciaországban a vendeé-i kastély térségében folytatott ásatások során.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A feltárt leletek olyan jó állapotban őrződtek meg, hogy a régészcsoport „képes volt azonosítani nagyon pontosan korukat”. Találtak a szakemberek nagy számban tölgygerendákat, amelyek a föld alatti párás körülmények miatt maradtak fenn igen jó állapotban – mondta Pierre Péfou régész a France Info-nak.

Azonosítottak a szakemberek egy folyópartot és egy csatornát is a feltárások területén. Mivel az Atlanti-óceán néhány kilométernyire van, feltételezik, hogy hajókon és csónakokon szállíthatták az árut és az embereket a kastélyba Angliából és Spanyolországból a 10. és 16. század között.

„Világosan látjuk, hogy köveket hoztak ide a kastély építéséhez négy kilométerről, és könnyebb volt azokat csónakokkal szállítani. Költséghatékony volt és nagy mennyiségű építőanyagot tudtak egy időben szállítani”

– mondta Stéphane Angry régész.

Találtak olyan leleteket, amelyek arról tanúskodnak, hogy jelentős volt a borkereskedelem a térségben, csakúgy mint a halkereskedelem.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!