Dokumentumfilm

2021.04.19. 07:33

Felderítették a Titanic kínai túlélőinek hányattatott sorsát

Hat kínai túlélője is volt a Titanic 1912-ben bekövetkezett katasztrófájának. A túlélők további hányattatott sorsát derítette fel egy új dokumentumfilm.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Titanicon nyolc kínai utas volt, közülük hatan élték túl a katasztrófát.

Viszontagságaik azonban nem értek véget a jeges óceánból való kimentésükkel, ugyanis 24 órával New Yorkba érkezésük után a szigorú bevándorlási szabályok miatt kiutasították őket Amerikából. Mindeddig semmit sem lehetett tudni későbbi sorsukról, de a Kínában most debütált dokumentumfilm alkotói utánajártak, hogy mi lett velük – számolt be róla a BBC News.

A The Six (A hatok) című dokumentumfilm rendezője Arthur Jones.

A hat kínai túlélő: Li Ping, Fang Lang, Ling Hi, Csang Csep, Ah Lam és Csung Fu tengerészek voltak, akik a karibi térségbe tartottak, ahol munkát akartak vállani.

Nevük szerepelt a Titanic utaslistáján, valamint a luxusgőzös elsüllyedéséről beszámoló újságok is említették őket.

A katasztrófa utáni napokban a The Brooklyn Daily Eagle cikke például olyan „teremtményekként” írt a kínai túlélőkről, mint akik „a veszély első jelére” beugrottak a mentőcsónakokba és az ülések alá bújtak. A dokumentumfilm készítői azonban bebizonyították, hogy ez az állítás nem volt igaz. Megépítették a Titanic mentőcsónakjának másolatát, és kiderült, hogy a kínaiak nem tudtak volna észrevétlenül elbújni az ülések alatt.

Más korabeli lapok azzal vádolták a kínai túlélőket, hogy női ruhába öltöztek, hogy előbb jussanak fel a mentőcsónakokra.

Tim Maltin, a Titanic történetével foglalkozó tudós szerint azonban semmi bizonyíték nem utal arra, hogy a kínai túlélők valahova elrejtőztek volna vagy nőnek adták volna ki magukat.

Maltin szerint a kínaiak éppenséggel megpróbáltak segíteni másokon. Fang Lang, aki egy ajtóba kapaszkodva tartotta fenn magát a vízen, amíg be nem emelték egy mentőcsónakba, később segített az embereknek feljutni a mentőhajó fedélzetére.

A hat kínai túlélőt New Yorkból Kubába küldték, onnan hamarosan Angliába hajóztak, mivel az első világháború miatt sok angol tengerészt besoroztak és így kevés tengerész maradt.

Csang Csep a katasztrófa után többé nem jött rendbe, egyre rosszabbul lett, és 1914-ben tüdőgyulladás következtében elhunyt. Jelöletlen sírba temették el Londonban. A többiek együtt dolgoztak Angliában 1920-ig, amíg a háború utáni recesszió és a feléledt bevándorló-ellenesség el nem lehetetlenítették helyzetüket. Néhányan közben már családot alapítottak, brit feleséget választottak és gyermekeik is születtek, de a közhangulat miatt szeretteiket hátrahagyva el kellett hagyniuk az országot.

Ah Lamot Hongkongba deportálták, Ling Hi pedig Indiában kötött ki. Li Ping Kanadába emigrált, Fang Lang pedig, miután évekig hajózott Nagy-Britannia és Hongkong között, végül megkapta az amerikai állampolgárságot.

Fang 90 éves korában, 1985-ben hunyt el. Fia csak húsz évvel halála után, egy rokontól tudta meg, hogy apja túlélte a Titanic hajótörését.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!