hasznos szokás

2021.02.06. 15:15

Hozzánk hasonlóan a majmok is kihallgatják és elítélik rossz szomszédaikat

Mivel a selyemmajmoknak szükségük van társaik segítségére az utódneveléshez, fontos eldönteniük, hogy kivel is jó közülük együttműködni.

A little curious Callithrix jacchus, known as "sagui". (little monkey from the New World Lands)

Forrás: Shutterstock

Fotó: Larissa Menegueco

Egy új tanulmány szerint a selyemmajmok, mint a mindenre odafigyelő, kotnyeles szomszédok, kihallgatják társaikat, és a hallottak szerint ítélik meg őket – írja a hirado.hu.

A fehérpamacsos selyemmajom vagy más néven közönséges selyemmajom (Callithrix jacchus) a Brazília északkeleti részén lévő erdőkben őshonos, ahol karmos ujjaik segítségével mókusként ugrálnak az ágak között. Igen apró állatokról beszélünk, hiszen mindössze negyedkilósak. Kinézetükben feltűnő a fehér fülszőrzetük, ami a fésületlen Albert Einsteinre emlékeztet. A selyemmajmok szociális hálózata figyelemre méltó – ennek vizsgálatáról számolt be a Science tudományos magazin.

Ezek a főemlősök akár 15 fős csoportokban élnek együtt, mindent közösen csinálnak, de jellemzően a nagyobb csoportokban csak egy vagy két pár szaporodik. Amikor aztán a bébi majmok megszületnek, akkor az egész tágabb család részt vesz a felnevelésükben.

Mivel a selyemmajmoknak szükségük van társaik segítségére az utódneveléshez, fontos eldönteniük, hogy kivel is jó közülük együttműködni. Ehhez hasznos a szomszédok kihallgatása.

A téma vizsgálatát a kutatók úgy oldották meg, hogy egy selyemmajmot elkülönítettek egy szobába, majd más fajtársaik hangjait játszották le neki rejtett hangszórókból. Pozitív jeleneteket, mint amikor egy újszülött selyemmajom táplálék kérésére egy felnőtt majom finoman válaszol, és negatívakat is, mint amikor az éhes bébi kérésére egy majom agresszíven reagál. Kontrollként pedig olyan hangokat játszottak le a majomnak, amikor egy magányos állat ad ki hangokat.

A kutatók infravörös kamerával vizsgálták a majmok orrának hőmérsékletét, mivel ez jelzi, hogy mennyire figyelnek éppen oda valamire. 21 egyedet, több mint 90 alkalommal teszteltek. Az eredmények szerint az állatok sokkal több figyelmet fordítottak azokra a hangokra, amikor több majom kommunikált egymással.

Ezután egy szomszédos, tükrös szobába engedték a selyemmajmokat. Mivel ezek a főemlősök nem ismerik fel magukat a tükörben, a tükörképeiket ismeretlen majmoknak gondolják. A kísérletet pedig úgy építették fel a kutatók, hogy a majmok azt feltételezzék, hogy kicsivel korábban a most tükörben látott ismeretlen majmok hangjait hallották.

Az eredmény már sejthető. Amikor a majmok korábban pozitív interakciókat hallottak az előző szobában, akkor később a tükrös teremben egyből odaszaladtak barátkozni a tükörképükhöz. Amikor azonban a selyemmajmok kevésbé együttműködő majmok hangjait hallották korábban, akkor nem viselkedtek valami lelkesen a tükörképükkel.

Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a majmok – csakúgy mint az emberek – a másikról hallottak alapján hoznak meg döntéseket. Beigazolódott az is, hogy megértik a többi majom közötti kapcsolatokat. A kutatócsapat most azt tervezi, hogy ehhez hasonló módszerrel a majmokon akár az emberi erkölcs előzményeit is meg tudják majd vizsgálni.

Selyemmajmok egyébként Magyarországon, a Szegedi Vadasparkban is élnek. Legközelebb ha megnézik őket, akkor figyeljenek oda, hogy szépen beszéljenek előttük.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!