meglepetés

2019.03.18. 11:24

Ilyen értékes postagalamb még soha nem repkedett

Rekordáron, 1,252 millió euróért (393 millió forint) cserélt gazdát Armando, Belgium legjobb versenypostagalambja egy online aukción.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Julia Shepeleva

Minden idők legeredményesebb belga hosszú távú versenygalambját egy kínai licitáló vehette meg. A vasárnapi leütési ár óriási meglepetést okozott a rajongók körében, bár már az előzetes becslések is azt mutatták, hogy megdőlhet a korábbi 376 ezer eurós rekord, amelyet egy Nadine nevű galambért fizettek.

A Pigeon Paradise belga galambász weboldal szerint már a héten kiderült, hogy Armando lesz az árverésen valaha legdrágábban eladott postagalamb,

„ám senki sem várta, hogy az ár az egymilliós álomhatárt is meghaladja”.

A rekorder szárnyast Joel Verschoot híres belga tenyésztő kínálta eladásra, akinek galambjaira már hetek óta lehetett licitálni.

Vasárnap estig 178 galamb talált gazdára nagyjából kétmillió euró értékben.

A postagalambokat úgy versenyeztetik, hogy otthonuktól akár több száz kilométerre szállítják, majd elengedik őket. Az nyer, amelyik először hazaér.

Belgiumban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Észak-Franciaországban nagy hagyománya van a galambversenyeknek, bár lassan veszítenek népszerűségükből. Az utóbbi időben ázsiai vevők kezdtek érdeklődni a versenygalambok iránt, ez új lendületet adott a tenyésztésnek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!