Állatvédelem

2020.10.25. 08:03

Jelentősen sikerült visszaszorítani az orrszarvúak vadászatát Namíbiában

Namíbiában tavaly sikerült jelentősen visszaszorítani az orrszarvúak orvvadászatát, de az illegális vadászat és állatkereskedelem továbbra is komoly problémát jelent az országban.

Forrás: Shutterstock

Pohamba Shifeta környezetvédelmi és idegenforgalmi miniszter szerdán a namíbiai parlamentben számolt be arról, hogy

tárcájának sok gondot okoz az orvvadászat, valamint az emberek és a természet találkozásából származó számos konfliktus.

Beszámolójából kiderült, hogy míg 2018-ban 78 rinocérosszal és 27 elefánttal végeztek az orvvadászok, tavaly 46 orrszarvú és 13 elefánt esett áldozatul. A vadőrök orvvadászat és illegális állatkereskedelem miatt 363 személyt vettek őrizetbe, a vadonnal kapcsolatos bűnesetek száma pedig 174 volt 2019-ben.

A miniszter azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy

a szárazság miatt egyre gyakoribbak a vadvilág és az ember közötti konfliktusok.

2019-ben és 2020-ban eddig 37 ember vesztette életét a vadonban és 37-en sérültek meg. A ragadozók több mint 1400 haszonállatot öltek meg, és a különböző vadak mintegy 1600 hektárnyi területen pusztították el a termést.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!