Kimeríthetetlen áramforrás

2019.02.20. 09:42

Közvetlenül az űrből nyerne napenergiát Kína, nem is keveset

A távol-keleti ország 36 000 km távolságban hozna létre naperőművet.

Forrás: Shutterstock

A kínai sajtóban láttak napvilágot először azok a tervek, melyek egy közvetlenül a világűrben elhelyezett, földkörüli pályára állított naperőmű telepítéséről szólnak. A berendezés a tervek szerint közvetlenül a Napból nyerné az energiát (éjszakai szüneteket és az atmoszféra egyéb káros hatásait így kiküszöbölve), ezáltal hatszor hatékonyabb volna, mint a földi naperőművek – számol be minderről a The Sydney Morning Herald.

Mint írják, a bolygó körül 36 000 km-s távolságban keringő erőműveket Kína 2021-től tervezi üzembe állítani, több, 1 megawattos teljesítményűvel indítva a sort, 2050-re pedig akár már egy 1 gigawattos is „szolgálatban lehet”.

Fotó: Jamie Brown / smh.com.au

A sztratoszférában megtermelt elektromos áramot speciális technikával, mikrohullámú frekvenciával továbbítanák a földre. A kínai Science and Technology Daily lapban megjelent cikk szerint ez „végtelen energiaforrást” biztosítana számukra.

Mint írják, a megvalósítás viszont nem lesz egy gyalog-galopp: a leküzdendő kihívások közé tartozik, hogy az erőművek darabonként várhatóan 1000 tonnát nyomnak majd, ami több mint kétszerese a Nemzetközi Űrállomás tömegének. A kutatók most azt vizsgálják, áthidalható-e a probléma úgy, hogy az erőműve

A kutatók azt vizsgálják, hogy megoldást jelent-e az, ha az erőműveket robotok és 3D-nyomtatás segítségével eleve az űrben szerelnék össze,

így kikerülve azt a nehézséget, hogy túlságosan súlyos rendszert indítsanak útra a földről.

Ez a napenergia-rendszer nem csak Kína földi energiaellátását oldaná meg, de óriási segítséget jelentene az országnak a távoli világűrre irányuló kutatásaiban, illetve az azokhoz szükséges energia pótlásában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!