A T-Rex kistestvére

2019.02.18. 15:00

Lábnyom segíthet eldönteni, milyen volt az apró dinók bőre

Először találtak bőrlenyomatot is tartalmazó megkövesedett lábnyomokat a legkisebb ismert dinoszaurusztól, a Minisauripustól kínai és dél-koreai paleontológusok.

Forrás: Shutterstock

„A dinoszaurusz-lábnyomok általában 20-30 centiméter hosszúak, ám a Minisauripusé nagyjából 2 centiméteres” – mondta Hszing Li-ta, a pekingi Kínai Geotudományi Egyetem munkatársa.

A tudós hozzátette: az egyes dinoszauruszok pikkelyeinek mintázata eltérő volt, a most felfedezett bőrlenyomat ezért segít előremozdítani a kistermetű theropoda (vagyis a két lábon járó) dinoszauruszok tanulmányozását. Ennek a csoportnak a nagyobb termetű tagjai közé tartozik a világ egyik legismertebb őshüllője, a Tyrannosaurus Rex is.

A megkövesedett lábnyomokat egy helyi építkezési területen tárták fel – árulta el Kjung Szu Kim, a dél-koreai Csindzsu Nemzeti Oktatási Egyetem professzora. A helyszín immár a tízedik Minisauripus-lelőhely a világon.

A Scientific Reports című nemzetközi tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint az apró termetű dinoszaurusztól származó lábnyomokat eddig csupán Kínában és Dél-Koreában azonosítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!