Vincze Díj

2021.09.23. 14:30

Melyik legyen Magyarország kedvenc bora? – Most bárki szavazhat

Harmincnégy kategóriában keresi Magyarország legjobb borait, párlatait, bortermelőit és -kereskedőit a Vince Díj; a Vince magazin által szervezett online közönségszavazáson csütörtöktől vasárnapig a Budapest Borfesztivál látogatói személyesen is leadhatják voksaikat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Vince Díj egy olyan kezdeményezés, amely túlmutat egy szakmai eseményen és a széles nyilvánosság számára is megnyitja a hazai italkultúráról való gondolkodást. Nem titkolt célja az is, hogy a minőségi italfogyasztás értékét közvetítse – közölték a szervezők.

A csütörtökön induló szavazás résztvevői szakmai és közéleti nagykövetek által javasolt tételekből választhatják ki kedvenceiket 8 kategória 34 alkategóriájában, három-három tételből.

„A kialakult shortlist jól reprezentálja a minőségi és az elérhető borok arányát Magyarországon. Kis, közepes és nagyobb pincészetek egyaránt megtalálhatóak a listán mindegyik borvidékről, a tételek között kevésbé ismert borok is szerepelnek, és nem hiányoznak a hazai és nemzetközi szinten díjazott borok sem”

- idézi a közlemény Vancsik Ivettet, a Vince Magazin főszerkesztőjét.

A lista összeállításában közéleti nagykövetként Eke Angéla színész, Csányi Sándor színész, Miklósa Erika operaénekes, Vitáris Iván zenész, Szentesi Éva író, Juhász Anna irodalmár, Lakatos Márk stylist, Kárai Dávid gasztroblogger és Szauer Judit gasztrokommunikációs tanácsadó vett rész, míg a szakmát többek között Romsics László, a Vince szakmai lektora, Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivált is szervező cég ügyvezetője és a Magyar Bor Akadémia elnöke, Herczeg Ágnes borszakértő, Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, számos szakkönyv szerzője, valamint Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus képviselte.

Szavazni a https://rendezvenyek.vince.hu weboldalon lehet október végéig vagy személyesen a Budapest Borfesztiválon a Vince Klub standjánál.

A Vince Díjat november 5-én adják át a budapesti Vince Gála keretein belül, amelyre kóstolókkal, workshopokkal várnak minden érdeklődőt – közölték a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!