kényszerű pótlás

2018.11.22. 10:36

Nézze meg, hogyan kapott új karácsonyfát Eger (videó)

Mindössze egy napig állhatott a Dobó téren a város karácsonyfája, de a szakemberek hamar intézkedtek és felállították az új fenyőt.

Forrás: HMH

Fotó: Berán Dániel

Ahogy azt a heol.hu megírta, kedden hajnalban kidőlt a Dobó téren hétfőn felállított központi karácsonyfa, emiatt szerdán új fát kellett állítani helyette. A hétfőn elhelyezett, tizenkét méteres ezüstfenyőnek eltört a törzse, így már nem lehetett visszaállítani. A Városgondozás Eger Kft. munkatársai még a kedd reggeli órákban felaprították és elszállították a fenyőt cég székhelyére.

Forgó János, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, szakszerűen szállították, s állították fel a fát, még vizsgálják a kidőlés okát. Kiemelte, a biztonság kedvéért minden évben kiválasztanak egy második fát is, ha az elsővel történne valami, így a társaság munkatársai még kedden kivágták az új fát, amit a szerda délutáni órákban fel is állítottak a Dobó téren. Az új karácsonyfa szintén ezüstfenyő, kevésbé terebélyes, mint a kidőlt fa, a súlya sem akkora.

Így állították fel Eger második karácsonyfáját:

A központi karácsonyfát a következő napokban fogják díszíteni, csaknem egy kilométernyi fényfüzér és több tucat dísz kerül rá, szombattól pedig már teljes pompájában fog ragyogni egészen januárig.

Borítókép: Az egri Dobó téren felállítják az új fenyőfát

Forrás: Berán Dániel/HMH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!