Feltétel nélkül

2021.09.28. 09:32

Szabadlábra helyezik Ronald Reagan merénylőjét

A Ronald Reagan egykori amerikai elnök ellen 1981-ben merényletet elkövető John Hinckley feltétel nélküli szabadlábra helyezéséről döntött Paul Friedman járási bíró, aki ezt Washingtonban, egy bírósági meghallgatáson jelentette be.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Friedman 2016-ban már engedélyezte, hogy Hinckley elhagyja azt a washingtoni pszichiátriai kórházat, ahol harminc éven át élt, de korlátozta helyváltoztatását és internethasználatát.

A bíró a hétfői meghallgatáson kijelentette, hogy

a megmaradt korlátozások feloldását tervezi, arra hivatkozva, hogy a most 66 éves Hinckleynél nem mutatkoznak aktív mentális betegség tünetei, 1983 óta nem tanúsít erőszakos magatartást és nem mutat érdeklődést a fegyverek iránt.

A bíró a tervek szerint a jövő héten adja ki döntéséről az írott utasítást.

Kacie Weston szövetségi ügyész a meghallgatáson közölte, hogy az igazságügy-minisztérium egyetért azzal, hogy Hinckleyt feltétel nélkül szabadlábra kell helyezni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a korlátozásokat hivatalosan csak 2022 júniusában kell feloldani, hogy az ügyészek továbbra is tanulmányozhassák Hinckley életét édesanyjának halála után.

Az 1981-es gyilkossági kísérlet során – amelyet az akkor 25 éves Hinckley azért akart elkövetni, hogy felhívja magára A taxisofőr című filmben látott Jodie Foster színésznő figyelmét – Reagan a tüdején sebesült meg, de gyorsan felgyógyult.

A férfi Washingtonban lőtt rá az elnökre, a Hilton szálloda előtt. A támadás másik három sérültjének egyike James Brady fehér házi szóvivő volt, aki marandó sérülései miatt tolószékbe kényszerült, és felépülése után a fegyvertartás szigorításának szószólójává vált, valamint Timothy McCarthy, az elnök és magas rangú politikusok biztonságára felügyelő titkosszolgálat ügynöke, továbbá Thomas Delahaty rendőr.

Hinckleyt az esküdtszék 1982-ben az elmeállapota miatt nem találta bűnösnek.

Borítókép: Ronald Reagan (1911–2004), az Amerikai Egyesült Államok 40. elnökének szobra Budapesten, a Szabadság téren

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!