összefüggés

2019.03.23. 16:00

Tovább élnek azok a gyerekek, akiknek képzettebb az anyjuk

Hatezer ember vizsgálata után jutott erre egy kutatás.

Forrás: Shutterstock

A magasabb képzettségű anyáknak hosszabb életű lesz a gyereke – állapította meg a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW).

Régóta közismert az a feltételezés, hogy a felnőttek egészsége nemcsak pénztárcájuktól, hanem szüleik képzettségi szintjétől is függ.

Egy új kutatás során egy németországi adatbázis, a Szocio-ökonómiai Panel (SOEP) hatezer emberre vonatkozó adatait elemezték, és ez alapján megállapították, hogy az 1940-es évektől kezdve azon anyák felnőtt gyerekeinek, akiknek legalább középiskolai végzettségük volt, 65 év felett átlagosan két évvel magasabb volt a várható élettartama, mint azoknak, akiknek az édesanyja legfeljebb általános iskolát végzett.

Ugyanerre az eredményre jutottak akkor is, amikor a felnőtt gyerekek képzettségét és bevételét vették figyelembe.

Az összefüggés alapja a kutatók szerint az, hogy a jobban képzett anyák jobban odafigyelnek gyerekeik egészséges életmódjára, például a kiegyensúlyozott étkezésre, a mozgásra, kerülve a dohányzást és az alkoholfogyasztást.

Az anyák képzettségi szintje és felnőtt gyerekeik lelki egészsége között azonban nem találtak összefüggést.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!