családalapítás

2021.09.24. 09:58

Újra lesz gyerekemelés szombaton

Újra lesz gyerekemelés szombaton országszerte – közölte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom pénteken.

Eger, 2019. május 11. Résztvevők az Emeljünk magasba minél több gyereket! című országos rendezvény egri állomásán 2019. május 11-én. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos rekordkísérletével a család fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. MTI/Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A közlemény szerint szombaton a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs mellékrendezvényeként „országos gyerekemelést” tart a mozgalom a Családbarát Magyarországgal együttműködésben.

Ebből az alkalomból egy hatalmas játszótérré változik a budapesti Hősök tere, ahová már 9 órától érkezhetnek a családok a Gyereket a magasba! rendezvényre. Zenei fellépők, gyerekfoglalkozások várják a kisebbeket, a fővárosi helyszínen 500 kismotor talál gazdára azok között, akik korán érkeznek

– tették hozzá.

Az akcióhoz, amit 2018 óta minden évben megrendeznek, már több mint 30 település csatlakozott. A gyerekemelés Budapesten 11 órakor lesz.

A rendezvénnyel a mozgalom a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, érzékeltetve, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!