lélekjelenlét

2019.08.09. 17:00

Zsebkése mentette meg a férfit a hatalmas grizzlytől

Az észak-kanadai erdőben túrázó fiatalember súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol két nap után tért magához.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Dennis W Donohue

Colin Dowler egy túramotorral vágott neki múlt hétfőn Kanada legészakibb tartományában, British Columbiaban a felfedezőútnak, ugyanis bátyjával azt tervezték, hogy a közeli napokban megmásszák a Vancouvertől körülbelül 300 kilométerre északra található Doogie Dowler-hegyet, amelyet ismert természettudós nagyapjukról neveztek el. Colin el is készítette a pontos túraútvonalukat, amikor ráeszmélt, hogy későre jár és ideje visszaindulnia. Azonban egyszer csak teljesen váratlanul egy hatalmas grizzlyvel találta szembe magát – számolt be a BBC.

„Hirtelen ledermedtem, mivel azonnal tudatosult bennem hogy túl közel, kb. 30 méterre vagyok a hatalmas fenevadtól.

Rögtön átfutott a fejemen, amiket ilyen esetben mindig mondanak a szakértők, hogy ne mozduljunk, ne fordítsunk neki hátat, ne nézzünk a szemébe, és így tovább. Így is tettem, de az állat csak közelített felém fújtatva” – idézte vissza a nem várt találkozás pillanatait a kórházi ágyáról Colin.

Aztán Colin belátta, hogy ezt már nem ússza meg. Lekapta hátizsákját, hogy abból elővegye a bicskáját, motorkerékpárját pedig próbálta kettejük között tartani.

„Hirtelen még az is átfutott az agyamon, de jó lenne ezt a telefonommal megörökíteni, mekkora felvétel lenne, de persze a pillanatok alatt történt első csapás után már a földön hevertem, és éreztem, hogy a hasam környékén elönt a vér, ugyanis belém harapott, pár bordám azonnal eltört. Próbáltam lábra állni, de a második, vagy harmadik csapástól kb. 10-15 métert repültem, egy közeli árokban landoltam. A medve persze jött utánam. Volt még annyi erőm, hogy elővegyem a késem, és az is átfutott az agyamon, ha esetleg sikerülne a szemét megsebesítenem, talán túlélhetném” – tette hozzá Colin Dowler, akinek végül sikerült többször megszúrnia a vadállatot, amely egyszer csak egy hatalmas ordítás közepette visszahőkölt, majd hátat fordított áldozatának, és eltűnt a fák között.

Colinnnak ezek után még volt annyi ereje, hogy a jobb combján lévő hatalmas, vérző sebe feletti részt pólójával elszorítsa, majd a motorjával még megtett körülbelül 7 kilométert egy cserkésztáborig, ahol miután leszállt a járművéről összeesett. Legközelebb két nap múlva tért csak magához a kórházi ágyon, túl a többórás életmentő műtétei után.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!