Félsz a magánytól, vagy ez tényleg szerelem?

Mikor egy ideje már egyedül kelsz, élsz és fekszel, azon kapod magad, hogy szinte mindenkiben a másik feledet, szerelmes költeményekben megénekelt tökéletes társadat keresed. Ebben a helyzetben néha úgy tűnik, meg is találtad a lovagot - ám egy kis hangocska hirtelen megkérdezi, vajon biztos a nagy Ő vágtatott be fehér lovon az életedbe? Vagy csak annyira szeretnél végre kitörni a magányos napok egyhangúságából, hogy egy apró fellángolást izzó szerelemnek látsz?

Hosszú magány után jó érzés, hogy a szokásos unalom helyett végre mindig akad hétvégi program, hogy a társasági eseményekre nem kell egyedül menned, hogy magától értetődő módon van valaki, akinek a társaságára mindig számíthatsz.

De biztosan azért vagy együtt új kedveseddel, mert mély érzelmek fűznek hozzá, vagy csak a magányt esik jól végre magad mögött tudni? Ahhoz, hogy megtudd, válaszold meg magadban őszintén a következő kérdéseket:

- Milyen érzés vele lenni?

Repül az idő, vidám és elégedett vagy, és el sem tudod képzelni, hogy unatkozz mellette? Esetleg alig várod néha, hogy végre bekapcsolja a tévét vagy mással kezdjen foglalkozni, és előre félsz egyes megmozdulásai, szokásai vagy szófordulatai felbukkanásától? Még az őszintén szeretett emberekkel sem érezhetjük fantasztikusan magunkat minden együtt töltött perc száz százalékában, de ha visszagondolsz az utolsó öt randitokra, biztosan felfedezel egy jellemző mintát. Ha fenntartásaid, félelemeid vannak, unatkozol vagy feszengsz a jelenlétében, az bizony árulkodó jel, hogy nem önmagáért keresed a társaságát.

A cikk folytatása >>>