minél több, annál jobb

2019.03.06. 12:00

Hagymával is küzdhetünk a rák ellen

Egy új kutatás szerint a hagymafélék fogyasztása csökkentheti a kolorektális (vastag- és végbélrák) kialakulásának kockázatát.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anetlanda

A kínai First Hospital of China Medical University szakemberei 833 kolorektális rákkal küzdő pácienst, valamint a kontrollcsoportot alkotó, 833 egészséges önkéntest vizsgáltak meg. Az alanyoktól élelmiszerfogyasztási kérdőívek, valamint személyes interjúk révén nyertek demográfiai és táplálkozási adatokat.

A vizsgálatból írt tanulmány szerint Északkelet-Kínában a kolorektális rák alacsony kockázatát figyelték meg azon férfiak és nők körében, akik rendszeresen nagy mennyiségű hagymafélét, úgy mint fokhagymát, póréhagymát, vöröshagymát és mogyoróhagymát fogyasztottak.

Az eredmények szerint azoknál, akik a legnagyobb mennyiségben fogyasztottak hagymaféléket, 79 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki vastag- és végbélrák, mint azoknál, akik a legkevesebbet ették a hagymákból.

A kutatók szerint minél nagyobb a bevitel, annál nagyobb a védettség a kolorektális rákkal szemben.

A fokhagymafogyasztás és a rákkockázat közötti összefüggés ugyanakkor nem volt jelentős a disztális részen kialakuló bélrák esetében.

A tanulmány szerint a jótékony hatás akkor figyelhető meg, ha valaki évente nagyjából 16 kilogrammnyi vagy naponta 50 grammnyi hagymafélét eszik meg.

A kutatók rámutattak, hogy az elkészítési mód is befolyásolhatja a hagymák tápanyagértékét. A friss fokhagyma összezúzásával megmaradnak, a hagymák felforralásával azonban részben odavesznek a hasznos tápanyagok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!