Ország-világ

2020.11.19. 16:48

Magyar fejlesztések, melyek segíthetik a világot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben

Tavasz óta több magyar, illetve magyarországi vonatkozású találmány, ötlet segíti a harcot a koronavírus terjedésével szembeni küzdelemben.

Fotós: Czeglédi Zsolt

Az Origo összegyűjtötte, hogy tavasz óta milyen magyar, illetve magyarországi vonatkozású találmányok, ötletek, lelemények segítik a harcot az új koronavírus terjedésével szembeni küzdelemben.

Resysten WhiteTitan: fertőtlenítő bevonat a közösségi felületekre

Több órán át is életképes lehet a fémfelületeken a koronavírus, más felületeken pedig még tovább is. Erre kínál megoldást egy, magyar szakemberek által kifejlesztett bevonat, mely még a koronavírus felbukkanása előtt született meg. A bevonat sajátossága, hogy megakadályozza a vírusok (köztük a koronavírus), bacilusok és gombák megtapadását.

A budapesti tömegközlekedésben már régóta használják, és már Olaszország, Amerika és Dubaj is érdeklődik iránta.

Hároméves munkával sikerült egy olyan bevonatot létrehozni, mellyel a kárpittól a fémen, a műanyagon és a gumin át az üvegig bármilyen felület kezelhető, és azon onnantól kezdve, akár egy éven át, semmilyen gomba, baktérium és vírus, így az új koronavírus sem képes megtapadni. A bevonat kizárólag természetes anyagokat tartalmaz, színtelen, szagtalan és molekuláris szinten épül be a kezelt felületbe, s természetes vagy mesterséges fény mellett is védelmet nyújt, miközben nem letörölhető.

Omixon: a magyar PCR-teszt

Olyan PCR-tesztet fejlesztettek ki magyar kutatók, ami képes feleannyi idő alatt kimutatni a vírust, mint a korábbi, ugyanazzal a megbízható eredménnyel. Ezzel nemcsak időt, hanem munkaerőt is tudnak spórolni a laborok, és a betegek gyorsabban kaphatják majd meg az eredményt. Az új PCR-tesztet a Omixon Biocomputing Kft. fejlesztette ki, és a Semmelweis Egyetemen tesztelték.

Az új teszt lényege, hogy „egy lépésben„ végzi el a diagnosztikát, mivel nem szükséges a mintából kivonni a vírus örökítőanyagát, az RNS-t az eredményhez. Így amellett, hogy időt takarítanak meg, kevesebb laboránsra lesz szükség.

KC Struktur: újrafelhasználható maszk

A jelenleg használatos maszkok közül még az FFP2-es és FFP3-as maszkok sem tudják 100 százalékosan kiszűrni a levegőben szálló vírusméretű, ultrafinom részecskéket. A KC Struktur Kft. saját fejlesztésű, újrafelhasználható maszkja viszont a – a cég állítása szerint – por és pollen szűrésére alkalmas maszkokkal ellentétben vírusok és baktériumok szűrésére is alkalmas, klinikailag tesztelt filterrel látták el. A klinikai tesztekben a koronavírusnál is kisebb vírusokkal és baktériumokkal tesztelt vírusszűrő 99,9 százalékos eredményt ért el. Ez az érték a normál teszten szűrt részecskékhez képest harmincszor jobb eredményt jelent.

Óbudai Egyetem: egyszerre több beteg ellátását biztosító lélegeztetőgép

Az Óbudai Egyetem már az első koronavírus-hullám idején dolgoztak egy olyan, az intenzív ellátásban kulcsfontosságú lélegeztetőgépen, amely egyszerre akár több tucat beteg ellátását teszi lehetővé, a jelenleg alkalmazott, és csak egyetlen beteg ellátását biztosító készülékekkel szemben. A kormányzat által is támogatott fejlesztés áttörést hozhat az intenzív ellátás hatékonyságában.

A gép egyszerre akár 5, 10, 50, esetleg még több, kritikus állapotú koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet, akár tábori körülmények között is.

Hatásosabban pusztítja a vírust a mobilokon a nanotörlő

Az új típusú koronavírus akár négy napig is fertőzőképes a mobilok, tabletek kijelzőin és más üvegfelületeken. Éppen ezért a kézmosás után a mobiltelefon-fertőtlenítés a legfontosabb, ahhoz hogy elkerüljük a fertőző kórokozókat. Ezt megtehetjük alkohol tartalmú fertőtlenítő kendővel, vagy az egyre népszerűbb UV sterilizáló lámpák segítségével is.

Egy magyar cég továbbfejlesztette meglévő találmányát, és már gyártják azt Debrecenben. Nanotechnológiás törlőkendőjükkel az okostelefonok apró karcolásainak mélyedéseit is fertőtleníthetjük. A törléssel 96 százalékos antibakteriális hatás érhető el, TÜV tanúsítvánnyal hitelesítve.

Femtonics – Semmelweis Egyetem lélegeztetőgép-szabadalom

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozóknak. A tavaszi hír szerint a készülék szabadalmaztatás alatt állt.

A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem a rendelkezésükre álló gépészeti, elektronikai, orvostechnikai és klinikai tudás ötvözésével március végére jutott el az első működő prototípusig. A tervezéskor fokozottan odafigyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Borítókép: A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó, csak klinikai vizsgálatra használható koronavírus elleni szert mutatja egy egészségügyi dolgozó a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézetében Debrecenben 2020. október 15-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!