Környezetvédelem

2021.06.02. 11:50

Virtuális nemzetközi csúcstalálkozót tartottak a globális felmelegedésről

Az összes ország bevonását szorgalmazták.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A világ vezetői az összes ország bevonását szorgalmazták a környezetvédelmi erőfeszítésekbe a Dél-Korea védnökségével az éghajlatról és tartós növekedésről vasárnap kezdődött virtuális nemzetközi csúcstalálkozón.

Dél-Korea – amely nemrégiben jelentette be, hogy csökkenteni kívánja a szénnel kapcsolatos nemzetközi programok finanszírozását -, egyre nagyobb szerepet kíván játszani az éghajlatváltozás elleni harcban.

„Dél-Korea felelős szerepet fog játszani, hogy betölthesse a híd szerepét a fejlődő és a fejlett országok között” – jelentette ki a Partnerség a zöld növekedésért és a 2030-as világcélokért (P4G) címet viselő csúcstalálkozót megnyitva Mun Dzse In államfő.

A kétnapos csúcstalálkozó az állami, önkormányzati, illetve magánpartnerségekre összpontosít, elsősorban a fejlődő országokban.

Angela Merkel német kancellár felszólította az országokat, hogy fokozatosan szüntessék meg a fosszilis tüzelőanyagoktól való függésüket, és figyelmeztetett, hogy az éghajlatváltozás legalább annyira veszélyezteti az emberek életét és a gazdaságot, mint a Covid-19-járvány.

A német kormány májusban fogadott el egy tervet, amely szerint már 2045-re szeretnék elérni a karbonsemlegességet.

Az afrikai országoknak nem szabad „bezárkózniuk” a fosszilis energiaforrások világába, és tudniuk kell haladni a világ többi részével – jegyezte meg Emmanuel Macron, aki szorgalmazta, hogy minél több eszközt vessenek be a megújuló energiaforrásokba történő nagyszabású befektetésekbe.

„Nincsen szó nemzetközi partnerségről, ha egyesek a túlélésért küzdenek” – hangsúlyozta António Guterres ENSZ-főtitkár. „A klímaváltozás elleni küzdelem segíteni fog megvédeni a legsérülékenyebb embereket a következő válságban, és nagyban támogatja a munkahelyek teremtését a világjárvány után” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!