Kampány

2019.04.20. 13:26

A felelős állattartó szinte családtagként bánik a rábízott élőlénnyel

A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keltetőshowja, amelyet eddig már több tízezren figyeltek – mondta Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő, a Nébih állatvédelmi osztályvezetője egy tévés beszélgetésben szombaton.

Budapest, 2014. április 18. Kisnyulat simogat egy kislány a Fõvárosi Állat- és Növénykert Parasztudvarában 2014. április 18-án. A húsvéti akcióval arra igyekeznek ösztönözni az embereket, hogy élõ nyúl vásárlása helyett inkább az állatkert nyuszisimogatójában mutassák meg az állatot a gyerekeknek. MTI Fotó: Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A március 27-én indult élő közvetítésben nyolc ellenőrzött, megfelelően előkészített, különböző fajtájú, de azonos kelési feltételeket igénylő tyúk tojásait lehetett figyelni egy automata keltetőben. Most már a kikelt csibék életét lehet követni a Nébih YouTube-csatornáján.

Ezeket az életeket meg kell becsülni; nem szabad élő állatokat ajándékozni, csak olyan helyre, ahol alapos megfontolás után vágnak bele a gondozásukba. A felelős állattartó szinte családtagként bánik a rábízott állattal – mondta az állatvédelmi főfelügyelő az M1 csatorna műsorában.

Borítókép: Kisnyulat simogat egy kislány a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!