Botrány ide vagy oda

2018.08.15. 18:11

A magyarok továbbra is bíznak a dízelautókban

A vásárlók ragaszkodása a dízel technológiához jórészt a kedvezőbb fogyasztáshoz köthető.

Forrás: mti

A magyarok jelentős része a Volkswagen botrány ellenére is bízik a dízeltechnológiában, nagyon kevesen támogatják a dízel járművek korlátozását a városi forgalomban – közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerdán az MTI-vel.

Az MGOE és az Alapjárat autós portál azt mérte fel a Facebookon, hogy a magyarok mit gondolnak a 2015 óta folyamatosan terítéken lévő dízelbotrányról, illetve mennyire bíznak meg a károsanyag-kibocsátási csalás után a Volkswagen, illetve a német gyárak termékeiben.

A tájékoztatás szerint a kérdőívet 6561-en töltötték ki, túlnyomó többségük mind a 20 kérdésre válaszolt, ezért bár az eredmény nem reprezentatív, jól mutatja a magyarok dízeltechnológiához, légszennyezéshez és német autókhoz fűződő viszonyát.

Az MGOE kiemelte,

a 2015-ben kitört dízelbotrány sem volt képes megingatni a magyarok német autók iránti bizalmát, mintegy három és félszer annyian, 3700-an írták, hogy megbíznak a német autókban, mint amennyien nem.

Kicsivel megosztóbb a Volkswagen megítélése, ugyanis míg 2900 ember szerint nem csökkent a cég presztízse, 1700-an úgy nyilatkoztak, hogy szerintük veszített nimbuszából a német márka.

Borka J. Balázs, az MGOE kommunikációs vezetője a közleményben hangsúlyozta,

a vásárlók ragaszkodása a dízel technológiához jórészt a kedvezőbb fogyasztáshoz köthető, két azonos súlyú és formájú jármű között ugyanis akár 25-30 százalék is lehet a fogyasztási különbség a dízel javára. Ez 20 ezer kilométeres éves futásteljesítmény mellett már 200-300 ezer forint megtakarítást is jelenthet.

Ugyanakkor a megkérdezettek 62 százaléka szerint a dízeles járművek aránya a jövőben csökkenni fog, megfigyelhető trend, hogy a vásárlók mind inkább a benzines modelleket preferálják.

A felmérés kimutatta, hogy az emberek több mint kétharmada szerint nem szabad kitiltani a dízeleket a települések belvárosaiból, a nagyvárosokból.

A válaszolók ugyanekkora hányada azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy a következő húsz évben kitilthatják a dízeleket a magyar utakról – közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete.

Borítókép: Egy dolgozó megtankol egy autót egy OMV töltőállomáson a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron 2017. január 25-én

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!