Járvány

2021.04.23. 09:00

Április végéig még elérhető a nagy karantén kérdőív

A lakosság élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásait felmérő nagy karatén kérdőívet április végéig még ki lehet tölteni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A hivatal márciusban jelentette be, hogy másodjára is felmérés készül az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásokról,

a kutatás azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány az otthon tárolt élelmiszer mennyiségét, hogyan gazdálkodnak az emberek a készletekkel, illetve hogyan változott az életmódjuk.

A kérdéssort a Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei állították össze.

Kiemelték, a 2020-as első karanténkutatás egyértelműen megmutatta, hogy a koronavírus-járvány hatására az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink is megváltoztak.

A kutatók most csaknem egy év elteltével azt szeretnék felmérni, a Covid-19 járvány harmadik hulláma során a társadalom hogyan alkalmazkodott a tartósan megváltozott élethelyzethez.

A kérdőív április végéig a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon érhető el – tájékoztatott a Nébih.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!