az első elválás

2019.03.31. 09:16

Áprilisban kezdődik a bölcsődei jelentkezési időszak

A gyerekek az anyukákkal közösen játszva is szokhatják a bölcsődei közeget.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Olesia Bilkei

Sok helyen, így a III. kerületben is, nyílt napokkal várják az intézmények a szülőket, gyerekeket – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Tárnoki Erzsébet, az Óbudai Egyesített Bölcsődék vezetője kiemelte: áprilistól szeptemberig hosszú az idő, ezalatt fokozatosan kell rászoktatni a gyermeket a bölcsődei létre. Van olyan szolgáltatás is, amelynek keretében az anyukákkal közösen játszva szokhatják meg a gyerekek a bölcsődei közeget.

Kovács Andrea, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa kiemelte: nagy kérdés a szülőknek, hogy a gyermek miként éli meg az első nagy szeparációt. Fontos, hogy a szülők és a gyermekek is felkészüljenek az elválásra. A gyereket segíti például, ha otthoni játékát is magával viszi a bölcsődébe – mondta.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!