olvadnak tőle a kilók

2021.02.15. 05:51

Csodaszert találtak az elhízás kezelésre: megdöbbentő eredményeket értek el vele

Úgy tűnik, végre működő „csodaszert” találtak az elhízás ellen, ám az még nem biztos, hogy egészséges is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kétezer ember bevonásával készült kísérlet során a résztvevők fele hetente egyszer úgynevezett szemaglutid injekciót, másik részük placebót kapott – írta a BBC News.

A kettes típusú cukorbetegség kezelésére, már évtizedek óta biztonságosan használt szemaglutidot ezúttal nagyobb dózisban alkalmazták. A szemaglutidot kapó alanyok átlagosan tizenöt kilót, míg a kontrollcsoport tagjai csak 2,6 kilót fogytak, a vizsgálat 15 hónapja alatt.

A hatóanyag régóta ismert, de azt még vizsgálják, hogy ilyen dózisban biztonságos-e
Fotó: Shutterstock

 

A szemaglutidos csoport több mint 30 százaléka szabadult meg testsúlyának egyötödétől. A másik csoportban ez az arány csak két százalék volt – írja a life.hu.

„A módszer forradalmi változást hozhat a testsúly csökkentésének terén”

– mondta Rachel Batterham.

A University College London professzora, a tanulmány egyik készítője.

„Húsz éve foglalkozom az elhízás kutatásával és a gyomorszűkítő műtétet leszámítva máig nem volt hatékony, tartós módszerünk a kórállapot kezelésére”

– tette hozzá Batterham.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!