szerencsére kiválthatók

2019.04.25. 18:14

Gyengíti az immunrendszert a túl sok tisztítószer

Gondolta volna, hogy az otthoni takarítás kárt tesz a tüdőnkben? Egy kutatás szerint a sok vegyszer hatása az erős dohányzáséval hasonlatos.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Studio Lucky

Több éven át vizsgálták a vegyi szerek hatását a norvég Bergeni Egyetem kutatói, akik végül meglepő eredményre jutottak. A szakemberek rendszeresen figyelték azoknak az embereknek a tüdőfunkcióját, akik gyakran használnak vegyszeres tisztítószereket, például zsíroldót, mosószert, ablaktisztítót, fertőtlenítőszereket.

Kiderült, hogy a résztvevők hiába nem dohányoztak, mégis olyan hatással volt a tüdejükre a suvickolás, mintha 20 szál cigarettát szívtak volna el naponta, mert folyamatosan beszívják a tisztítószerekből kiáramló káros anyagokat. A tüdejük kapacitása a dohányosokéhoz hasonlóan romlott, sőt 43 százalékkal megnövekedik az asztma kialakulásának kockázata is. A doktorok szerint ez a probléma sokkal inkább érinti a nőket, mint a férfiakat, de ennek okát egyelőre még kutatják. Bár azt gondolnánk, hogy otthon biztonságban vagyunk, nagyon tévedünk: hosszú távon a háztartási tisztítószerek is olyan hatással vannak a szervezetünkre, mint a nagyvállalatok takarítószerei.

Érzékennyé válik a szervezet

A kutatásokat általában mindenki fenntartásokkal kezeli, azonban a tisztítószerek káros hatásáról szóló eredmény nem légből kapott dolog.

Sajnos azt kell mondani, hogy ezeknek a környezet-egészségügyi kutatásoknak van alapja – mondta prof. dr. Nékám Kristóf allergológus a Borsnak. A legismertebb és a mindenkit érintő aktív anyagok – amik a mosószerektől kezdve sok mindenben venne vannak – a tüdő- hólyagocskák felszíni viszonyait, és az abban lévő nyákréteget megbolygatják, ezért az oxigén és szén-dioxid-csere már nem tud olyan jól zajlani, mint ahogyan kellene. Emellett még az immunrendszerünket és a szervezetünk tűrőképességét is rontja, ami azt jelenti, hogy a test olyan anyagokkal szemben is érzékeny lesz, amivel alapesetben nem kellene, így például allergia is kialakulhat – figyelmeztetett a szakértő.

Mindennek van alternatívája

A gumikesztyű és a maszk jó megoldás lehet egy darabig, de hosszú távon így sem kerülhetjük el az erős vegyszerek hatásait. Ha mindenképpen ragaszkodunk a bolti szerekhez, akkor a csomagoláson keressük az ökocímkét. Ezek a termékek nem ártalmasak a környezetre, mert növényi, vagy ecetes alapúak, és az emberre sem veszélyesek. Sok esetben már a termék neve is utal arra, hogy teljes mértékben környezetbarát szerről van szó. A mosószert például helyettesíthetjük mosószódával, mosódióval, de kapható ökomosópor is.

Az almaecet mindenre bevethető

A Rendi.hu takarítóvállalat szerint szinte az összes vegyszert kiválthatjuk ecettel, amit különböző módon keverve az egész lakásban felhasználhatunk. Az étkezési ecet is nagyon jó, de az almaecet az, ami tényleg felveszi a harcot a zsírral és a vízkővel is.

Ha túl zsíros a sütő, akkor a hideg zsíroldó helyett keverjünk össze egy csésze ecetet egy negyed csésze mosószerrel. Ezzel kenjük be a sütő oldalát, hagyjuk hatni egy órán át, majd töröljük le – adta a tippet a Rendi.hu munkatársa. A szőnyegtisztításnál az ecetet vízzel keverjük össze, és spricceljük az anyagra, majd egy ronggyal vagy szivaccsal töröljük át. Ez a megoldás még a vörösbort is kiszedi a szőnyegből.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!