összetartás

2019.07.15. 14:14

Határon túli gyerekeket vittek motorozni

Mintegy negyvenen érkeztek Magyarországról Kárpátaljára, hogy a vidék felfedezése mellett jót is tegyenek. Nehéz sorsú gyermekeknek adtak egy kis adományt és sok motoros élményt.

Forrás: Kárpát Expressz

Indulásra készülnek a „Motorozz a gyermekekért mozgalom” résztvevői.

„Ez a 8. év, hogy ide jövünk.

Ami összetart mindannyiunkat, az a határon túli magyarok meglátogatása, és annak a kifejezése, hogy fontosak nekünk.

Ezen kívül a gyerekeknek szerettünk volna örömet okozni és hát az a helyzet, hogy nekünk is örömet okoz ez az egész” – mesélte Pápai Bálint, a Motorosok a motorosokért Alapítvány szervezője az M1 csatorna Kárpát Expressz című műsorában.

Beregszászról rögös és kátyúkkal teli út vezetett az ugocsai Tiszapéterfalvára, ahol 50 gyermek várta a motorosokat.

„Van, aki nem mer motorozni vagy érezni, hogy fél egy kicsit, azzal lassabban kell menni, hogy ne rontsuk el az élményt az elején” – mondja Bokor Zoltán, aki Sopronból érkezett. – „Van, aki felszáll és mondja is, hogy kicsit félek. Akkor erre figyelünk. Olyan is van, aki felül és érezni, hogy bevállalósabb. Vele lehet menni, meg se rezdül, olyan, mintha már évek óta utas lenne.”

„Élmény itt lenni, a gyerekek is nagyon élvezik, még anyukám is felült tavaly” – mondta Agárdi Anna, aki Munkácsról érkezett a családjával. – „Legelőször nagyon féltem, de eleinte lassan mentünk, utána meg már nagyon belejöttem, úgyhogy nem akartam leszállni.”

A nehéz sorsú kárpátaljai gyerekeknek a beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány segít nevelő családokat találni. Lassan 20 éve folytatják missziójukat, ami nem más, mint a gyermekmentés. Jelenleg 11 családdal állnak kapcsolatban, van köztük családtípusú gyermekotthon, gyám- és befogadó család.

„Ezt a találkozót mindig gyereknapnak nevezzük el, hiszen ilyenkor a gyerekeink együtt vannak, és olyan programon vesznek részt, ami nem mindegyiküknek adatik meg” – fogalmaz Sipos Géza, Sámuel Alapítvány.

A jótékonysági motoros túrák a 2004. december 5-i állampolgársági népszavazás után kezdődtek, amikor nagyrészt az akkori MSZP-SZDSZ kormány elutasító kampányának köszönhetően érvénytelen lett a határon túli magyarok egyszerűsített honosításáról szóló voksolás.

Sok motoros úgy gondolta: el kell menniük az elszakított területekre, és hozzá kell járulniuk az összmagyarság becsületén esett seb begyógyulásához.

„Mi hiszünk abban, hogy magyar a magyarnak testvére, a határoktól függetlenül is, és fontosnak tartjuk, hogy ezt meg is éljük, ne csak otthon gondoljunk rá” – hangsúlyozza Karsai László szervező. – „Van, aki táborokat szervez, van, aki népművészettel foglalkozik. Mi motorosok vagyunk, mi ezt tudjuk adni. Fontosnak gondoljuk, hogy

mindenki tegye meg, amit tud. Ha mást nem, menjen el a határon túli területekre, ismerje meg az ottani embereket, kössön barátságokat, és élje meg.

És ezzel közelebb kerülünk egymáshoz.”

A motorosok több 10 ezer kilométert tettek meg az elmúlt években, bejárva a Kárpát-medencét. Kárpátalján most járnak nyolcadszor, szívügyüknek és kötelességüknek is érzik, hogy ide rendszeresen visszatérjenek.

„Kárpátalja talán most tart ott, ahol az én gyerekkoromban Erdély. Őrült nagy leszakadást tapasztalok, és itt most nem arról beszélek, hogy Coca Colat lehet az üzletben vásárolni vagy sem. A házak, az utak, az a közeg, ahogy itt az emberek élnek” – mondja Kovács Attila, aki Kisgyőrből jött. – „Mégis azt kell, hogy mondjam, a nehéz sors az embereket összekovácsolja. Jobban összetartanak, jobban számítanak egymásra, a közösségekre, és ez egy nagyon fontos dolog, amit mi már Magyarországon kezdünk elfelejteni.”

A kárpátaljai magyarság olyan öt éven van túl, amely alapjaiban rengette meg a közösséget. Oktatási és nyelvhasználati jogaikat szűkítik, a magyar politikusokat, köztisztviselőket, közszereplőket zaklatják a hatóságok, folyamatos a magyarellenes hangulatkeltés, általános az életkörülmények romlása.

Ilyen körülmények között különösen fontos a határok feletti nemzeti összetartozás érzése, hogy a kárpátaljaiak érezzék, nincsenek egyedül. Ezért van különös jelentősége az anyaországi motorosok akcióinak, melynek során anyagi segítséget és lelki támogatást is hoznak Kárpátaljára, és két keréken bíztatják a helyieket a szülőföldön maradásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!