Keressük az év legszebb párjait, jelentkezzen és nyerjen!

Mi nem csak karácsonykor ajándékozunk: elindul az év utolsó nagy kihívása, „Az év párja 2018” fotópályázat.

Ti is 2018-ban esküdtetek? Szuper fotóitok készültek? Szeretnétek egy szenzációs utónászutat nyerni? Töltsétek fel saját esküvői fényképeteket, szerezzetek minél több szavazatot, hogy megnyerhessétek a szuper nyeremények egyikét.

Előző nagy sikerű fotópályázatunk után ismét meghirdetjük az év párja játékunkat. Itt a lehetőség újra, hogy bebizonyítsák Önök, Ti kedves fiatalok: a házasság nagyon klassz dolog!

A bama.hu és a Dunántúli Napló fotópályázatára várjuk minden Baranya megyei pár jelentkezését, akik 2018-ban mondták ki a boldogító igent. Játékunkban a legtöbb szavazatot gyűjtők értékes ajándékokat nyernek. Legyünk, legyetek szerelmesek! Mutassátok meg országnak-világnak, hogy Ti vagytok a legszebbek, a legjobbak. Töltsétek fel az ezen a linken található űrlapon fotótokat, majd kampányoljatok magatok mellett. Osszátok meg a közösségi oldalakon fotótokat, mozgósítsátok szavazásra a rokonokat, barátokat, a fél világot, hogy játékunk lezárása után élvezhessétek a nyereményeiteket.

A fotópályázaton az első három legjobb helyen végzett pár kap majd nyereményeket. A fődíjat megnyerő pár egy darab, két főre szóló „utó-nászútat” kap a badacsonyi Hotel Bonvino Wine & Spa-ba két éjszakára, ahol túrázás és borkóstolás mellett természetesen számos programon is részt vehetnek.

A második és a harmadik helyezett vacsorautalványt vihet haza, 15 000, illetve 10 000 forint értékben. Baranyában a vacsorautalványok nyerteseit a pécsi Bagolyvár várja majd. A párokat egy felejthetetlen gyertyafényes vacsorára látják vendégül.
A képes jelentkezéseket december 11-től egészen január 13-áig lehet leadni , a nyerteseket január 15-én hirdetjük ki.

És akkor a szabályok:

  • Csak Baranya megyében állandó lakcímmel rendelkező, 2018-ban házasodott személyek nevezhetnek.
  • Minden játékos egy képpel nevezhet, utólagos módosításra, képcserére nincs lehetőség.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
  • A résztvevő a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a játékszabályzatban foglalt pályázati feltételeket és egyben hozzájárul, hogy a rendezők publikációkban képeiket térítésmentesen használják.

 

A verseny győztese az lesz, aki a legtöbb szavazatot (lájkot) kapja az alábbi űrlapon beküldött fotóra. Szavazni az alábbi űrlap „Szavazás” lapján lehet.

Hozzászólások

hagyomány
Remek szőlőtermést jósoltak Ópusztaszeren
egészség / 4 órája
Legyen olyan erős, mint Popeye
Amellett, hogy alacsony a kalóriatartalma, sok fontos ásványi anyagot, fehérjét és vasat is tartalmaz.
Gyász
"Pár szál virág egy gyertyaláng, egy fénykép, amiről mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt marad, míg élünk Te velünk maradsz." Fájó szívvel emlékezünk LEUTSCH JÁNOS halálának 1. évfordulójára. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel köszönjük vigasztaló együttérzését mindazoknak, akik szeretett, felejthetetlen halottunk DR. TAMÁSI ALAJOS vasdiplomás gyógyszerész temetésén részt vettek, végső nyughelyéhez elkísérték és sírját a szeretet virágaival elhalmozták. Gyászoló családja
„Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élsz, mint a csillagok." Szomorú szívvel emlékezünk BENE LÁSZLÓ volt sellyei lakos halálának 20. évfordulóján. Szerettei
„Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk, PAPP LÁSZLÓNÉ Taksonyi Anna volt kozármislenyi lakos életének 85. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. január 22-én a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a kozármislenyi (régi) temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, TÓTH SÁNDORNÉ Madarász Elvira 74 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 23-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY LÁSZLÓNÉ Kerényi Szilvia 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. január 24-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
„Szeretetben és szenvedésben szíve holtra fáradt, síri álom adj nyugalmat édes jó anyámnak.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, PÁPAI JÓZSEFNÉ Schmidt Gizella volt kórósi, drávacsepelyi, mozsgói lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló fiai és családtagjai
"Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon érted ég." Fájó szívvel emlékezünk GŐCZE ÁGNES halálának első évfordulóján. Férje Imre és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy TIMÁR LÁSZLÓNÉ Simon Rózsa rózsafai lakos 2019. január 14-én elhunyt. 2019. január 17-én szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a rózsafai temetőben. Gyászolja szerető családja
Szomorúan tudatjuk, hogy édesanyánk MARTUS LAJOSNÉ Joó Rozália 82 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatója 2019. január 25-én 13 órakor lesz a kisherendi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Emlékét a szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk és kedves rokonunk, JAKSÁNÉ SCHMAL PIROSKA volt MÁV dolgozó 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. január 21-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérnénk. A gyászoló család
„Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy TIHANYI JENŐ 62 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2019. január 22-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, BÖNGYIK JÓZSEFNÉ Lotarecz Márta rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. január 22-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy PAUSCH ANTAL (1926-2019) faesztergályos mester, Ófalu Község díszpolgára csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2019. január 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz az ófalui temetőben, utána gyászmise. Ófalu Község Önkormányzata
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÉP JÁNOS volt hegyhátmaróci lakos, életének 92. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2019. január 23-án, 13 órakor lesz a hegyhátmaróci temetőben. A gyászoló család