mosolyország

2019.02.12. 12:54

Készül Székelyföld boldogságtérképe

Nemzetközi szinten egyre nagyobb figyelmet kap az országok és népcsoportok mentális jóllétének összehasonlítása.

Magyarország boldogságtérképét 2016-ban és 2018-ban is elkészítette az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja, a budapesti tanintézet pedig idén a Sapientia egyetemmel közösen felmérné a székelyföldiek lelkiállapotát is. Egyfajta összehasonlítást szeretnének végezni, amelyből kiderül, hogy Budapesten vagy Gyergyószéken, a Nyugat-Dunántúlon vagy Maros megyében boldogabbak-e a magyarok – írja a Székelyhon.

Nemzetközi szinten egyre nagyobb figyelmet kap az országok és népcsoportok mentális jóllétének összehasonlítása. Az olyan mutatók, mint a Happy Planet (Boldog Bolygó) Index vagy Social Progress (Társadalmi Haladás) Index kidolgozása arra utal, hogy az egyes országok pénzügyi teljesítményére vagy politikai változására vonatkozó híreken túl az emberek lelkiállapotának felmérése is a polgári jólét egyik fontos mutatója.

Az elégedettséget mutatja

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja (ELTE PKK) 2016-ban és 2018-ban is elkészítette Magyarország boldogságtérképét, ők azonban internetes vizsgálat eredményei alapján inkább az egyéni boldogságérzetet vizsgálták. A kutatók idén arra kíváncsiak, hogy mennyire hasonlíthatók össze az eredmények a határon túli magyar közösségekével.

Hogyan nézne ki Erdély és azon belül Székelyföld boldogságtérképe? A válaszadás érdekében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az ELTE PKK-val együttműködve, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával készíti el Székelyföld boldogságtérképét – tudtuk meg Krizbai Tímea kutatásvezetőtől.

A boldogság komplex fogalom

A Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának oktatója évek óta együtt dolgozik az ELTE PKK-val, nem ez lesz az első közös kutatásuk. Közegészségügy szakon tanítok a Sapientián egészségpszichológiát, aminek szerves része például az is, hogy az embereknek milyen énvédő mechanizmusaik vannak, milyen pozitív tényezők védik meg az egészségüket stresszhelyzetben, így közel áll hozzám ez a boldogságtéma. Magyarországon évente elkészítik a boldogságtérképet. Ez egy pontos mutatója annak, hogy egy adott társadalomban az egyén mennyire elégedett mindenfelé téren. A boldogság ugyanis komplex fogalom, amibe beletartozik az, hogy

érzelmileg, fizikailag, szellemileg és szociális kapcsolatok terén hogyan érzi magát az ember.

Mindebből tevődik össze a boldogság fogalma – magyarázta Krizbai Tímea. Hozzátette, az ELTE-vel végzett közös kutatás egy összehasonlító felmérés lesz, első körben Székelyföld boldogságtérképét szeretnék megalkotni, majd kiterjesztenék Erdélyre, és arra kíváncsiak, hogy vannak-e eltérések a különböző területeken lakó magyarok között.

Folyamatban az adatgyűjtés

Jelenleg az adatgyűjtés zajlik, most az a legfontosabb, hogy minél többen töltsék ki a boldogsag.siculorum.ro honlapon található kérdőívet, hogy mérvadó képet kaphassanak Székelyföldről. Az adatgyűjtés egész februárban tart, utána következik az eredmények értékelése és összehasonlítása, hogy március 20-án, a boldogság világnapján ismertetni tudják ezeket.

Krizbai Tímea a Székelyhon kérdésére elmondta, nincsenek előzetes elképzelései a kutatással kapcsolatban, annyit tud, hogy a

magyarok a különböző Happy Planet Indexeken hátul kullognak,

Románia valamivel előrébb áll ezeken a listákon. Magyarország tavalyi boldogságtérképéből például olyan dolgok derülnek ki, hogy a legboldogabb megyeszékhely Szombathely, míg a budapestiek boldogságszintje átlag alatti. Ugyanakkor a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbak, mint a férfiak, és szintén

boldogabbak másoknál a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak, valamint a házasságban vagy kapcsolatban élők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!