gasztroturizmus

2018.03.24. 21:32

Két napig Budapest lesz Európa gasztronómiai fővárosa

Hétfőn a magyar fővárosban derül ki, mely ország éttermei érdemelték ki a Michelin-csillagot.

Budaörs, 2017. október 8. Pulai Józsefné (b) és Vinis Krisztiánné tálal a 2017. évi közétkeztetési szakácsverseny regionális döntőjén a budaörsi Metro Vevőakadémián 2017. október 8-án.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Balogh Zoltán

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte: a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően hétfőn Budapesten lesz az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseménye, az európai Michelin Guide díjátadó ünnepség, ahol öt ország – köztük Magyarország – megtudja, mely éttermeik érdemelték ki a Michelin-csillagot.

Hangsúlyozta: a magyar turizmus rekordokat dönt, és a cél az, hogy Magyarország felkerüljön a gasztroturisták térképére is.

A gasztronómiai turizmus egyre inkább felértékelődik a világ turizmusában. Azt tapasztalni – mondta a vezérigazgató -, hogy egy térség gasztronómiai kínálata meghatározó lehet az utazási döntés meghozatalánál.

Ehhez ez a mostani esemény is hozzájárulhat, hiszen a magyar sajtó mellett spanyol, olasz, görög, francia, német és brit újságírók is érkeznek, akik „hírünket viszik a világban” – közölte.

Guller Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az európai Michelin Guide kiadvány budapesti bejelentése azért is különleges, mert eddig csak egyszer, tavaly tartottak hasonló eseményt, akkor Brüsszelben. Budapest így a második állomása a rendezvénysorozatnak, ami fontos elismerés, ráadásul nem is az első, hiszen a Bocuse d'Or is nagy siker volt – mondta.

Guller Zoltán jelezte: büszkék arra, hogy otthont adhatnak ennek az eseménynek is.

Ismertette: a programok már vasárnap elkezdődnek, a Magyar Turisztikai Ügynökség egy zártkörű szakmai napot szervez, ahol Európa négy Michelin-csillagos séfje magyar sztárséfekkel közösen tart mesterkurzust a Belvárosi Piacon.

Olyan alapanyagokkal dolgoznak ezen az eseményen a séfpárosok, mint például a kacsamáj, tokhal, ponty és a nyúl, vörös káposzta, cékla; ezekből készülnek az ízekben gazdag, a magyar gasztronómia által inspirált fogások.

Guller Zoltán szólt arról is, hogy az eseményre a magyar gasztronómiai szervezeteket és a legelismertebb séfeket hívták meg, de a legfontosabb vendégek a fiatal tehetségek.

A hétfői gálavacsorára Európa legjobb séfjei közül több mint 100 érkezik a magyar fővárosba, hogy együtt köszöntsék a Michelin család új tagjait.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!