ez a jövő?

2019.07.30. 06:06

Kínai csodamódszer lehet a megoldás a szúnyogok ellen

Gátolja a moszkítók szaporodását.

Forrás: Shutterstock

A szúnyogok szaporodását gátló új módszert fejlesztettek ki kínai tudósok – jelentette a Science and Technology Daily című kínai tudományos lap hétfőn.

A dél-kínai Kantonban található Szun Jat-szen Egyetem kutatói a dengue-láz és a zika vírus terjedéséért is felelős ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) fajon végeztek négy éven át tartó tanulmányt, amelyet a Nature című lapban publikáltak.

A hím egyedeket mikroinjektálás és sugárkezelés útján sterilizálták, majd szabadon engedték, hogy párosodhassanak a nőstényekkel.

A hímeket ráadásul a Wolbachia baktérium egy törzsével fertőzték meg, így a párosodás hatására a nőstények is sterillé váltak.

A módszer nyílt terepen történő tesztelése alatt a szúnyogpopuláció nagy mértékű visszaesését figyelték meg, a vadon élő egyedek száma évi 83-94 százalékkal csökkent.

Hszi Csi-jong, a kutatás vezetője elmondta: a sikeres próba azt bizonyította, hogy a módszer bevethető egy a szúnyogok által terjesztett betegségektől mentes, védett övezet kialakítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!