tudomány

2018.08.05. 21:33

A határérték alatti légszennyezettség is károsíthatja a szívet

Brit kutatók több ezer önkéntes vizsgálata után jutottak erre a megállapításra.

Jóval a tűréshatár alatti légszennyezettség is károsíthatja a szívet – mutatták ki brit kutatók, akiknek tanulmánya a Circulation című orvosi folyóiratban jelent meg.

A londoni Mária Királynő Egyetem kutatói egy brit egészségügyi projektben szereplő 4000 önkéntes egészségügyi adatait értékelték ki vérvizsgálatokkal, szkenneléssel és MRI-vel. Megállapították, hogy már alacsony légszennyezettségnek kitett páciensek szívében is olyan szerkezeti elváltozások mutathatók ki, amelyek a szívelégtelenség korai szakaszában fordulnak elő.

Nagy-Britanniában a légszennyezettség a legjelentősebb környezeti kockázati tényező az egészségre nézve – hívták fel a figyelmet a kutatók.

Új levegőtisztasági stratégiájában a brit kormány szeretné felére csökkenteni azoknak a briteknek a számát, akik olyan területen élnek, ahol a szálló porban a 2,5 mikronnál (a milliméter ezredrésze) kisebb por- és koromszemcsék sűrűsége meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 10 mikrogramm/köbméter irányértékét.

A Brit Szív Alapítvány szerint az újabb kutatás is megerősíti, hogy a kormánynak minél hamarabb végre kell hajtania programját.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Dmytro Zinkevych

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!