fontos változás

2018.05.29. 14:46

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét

Az idén 25. alkalommal meghirdetett környezetszépítő programra az eredeti, május 31-i határidőt június 15-re módosították a szervezők.

Forrás: Shutterstock

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Virágos Magyarország verseny szervező bizottságának közleménye szerint az idei két fődíjas település képviseli majd Magyarországot 2019-ben az Entente Florale Europe környezetszépítő versenyen.

2018-ban a tavalyi nyertesek, Veszprém és Lajoskomárom vesznek részt ezen a megmérettetésen.

A közlemény szerint a Virágos Magyarország verseny 1994 óta az ország egyik legjelentősebb és legtöbb lakosát megmozgató kezdeményezése, amelyhez évente mintegy 300 magyar település csatlakozik.

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk a verseny 25. évfordulója alkalmából a zsűri egy jubileumi díjat is odaítél majd. Idén is öt települési kategória van: ezer lakos alatti falu, ezer lakos feletti falu, 50 ezer alatti város, és 50 ezer feletti város, Budapest kerületei pedig idén is önálló kategóriában versenyeznek.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!