visszavonták

2019.07.23. 21:45

Mégsem lesz tiltva a rántott hús a lipcsei óvodákban

Meghátrált a szülők felháborodása miatt két lipcsei óvoda, ezért mégis lehet sertéshús a gyerekek ebédjében.

Forrás: Shutterstock

A szászországi intézményekben a minap jelentették be, hogy két muszlim gyermek miatt kiveszik a sertésből és zselatinból készült ételeket a menüből – írja a V4NA Hírügynökség.

A szülőknek levélben küldött tájékoztatás szerint „a változó világ iránti tiszteletből” csak olyan ételek kerülhettek volna a két lipcsei óvodába járó gyerekek elé, amelyek nem tartalmaznak sertéshúst. Emellett az intézmény vezetősége arra is felhívta a szülők figyelmét, hogy a különböző eseményekre és születésnapokra ne küldjenek olyan édességeket, amelyek sertésből származó zselatint tartalmaznak, így a gyerekek hamar búcsút inthettek volna például a gumimaciknak.

A döntés hatalmas felháborodást okozott a szülők körében és szerte Németországban is. Julia Klöckner, táplálkozásügyi miniszter szerint is túlzó az óvoda döntése. „A menüben legyen étel mindenki számára, de nem az a békés együttélés kulcsa, ha a sertéshúst szeretőket rákényszerítjük mások étkezési szokásaira”, mondta a miniszter.

Mások nem maradtak ennyire kimértek. Az óvoda dolgozói arról beszéltek a Leipziger Volkszeitung című lapnak, hogy több fenyegetést is kaptak, az óvodavezető elérhetetlennek bizonyult a sajtó számára, és összeomlott az intézmény weboldala. A további problémákat elkerülendő a helyi kapitányság rendőröket küldött a helyszínre.

Kedd délutánra aztán az óvoda vezetősége úgy döntött, hogy visszakozik és egyelőre az étlapon maradhat a rántott hús és a roppanós virsli is. Wolfgang Schäfer óvodavezető a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy az augusztus közepén kezdődő tanévben alaposan át akarja tárgyalni a kérdést a szülőkkel.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!