érlelés

2019.04.14. 15:10

Mire figyeljünk a húsvéti sonka vásárlásakor?

A Húsvét közeledtével egyre többen keresik fel a hentesboltokat a legfinomabb sonkák után kutatva.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: RossHelen

Idén is a kötözött sonkák iránt a legnagyobb az érdeklődés, ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy hagyományos érlelésű és nitritmentes terméket vásároljunk – hívja fel a figyelmet a Világgazdaság.

A sertéshús a magyar gasztrokultúra egyik kiemelt alapanyaga, amelynek fontos szerepe van a változatos, kiegyensúlyozott étrendben, Húsvétkor pedig elmaradhatatlan része a reggeli és vacsora felhozatalnak. A hústermékek iránt már bő egy héttel az ünnepkör kezdete előtt megnövekedett az érdeklődés, a választásnál ugyanakkor nagyon könnyen mellé lehet nyúlni.

 

Könnyű felismerni, hogy melyik a jó sonka

 

Lászlófi Attila, a Delibox.hu ügyvezetője a lapnak elmondta, húsvéti sonkát különböző eljárásokkal lehet előállítani, az árakban pedig visszaköszön a technológia időigényessége.

 

 

  • A hagyományos eljárás szerint a sonkát száraz sózás után hónapokon keresztül érlelik, hidegen füstölik, miközben a termék nyers marad. Ilyen többek között a parasztsonka.

 

 

  • Az úgynevezett közepes érlelési idejű, gyors pácolásnál a húsba befecskendezik a páclét, illetve kívülről fedőpáccal kenik be, majd néhány hétig érlelik. Az ilyen sonka lehet nyers vagy főtt is.

 

 

  • Végül a gyorsérlelésű, nedves sonkák csak néhány napig érlelődnek, miután nagy mennyiségű páclét juttattak a húsba. Ilyenek általában a fóliázott főtt termékek, amelyek eltarthatósági ideje rövid

 

 

– magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a hagyományos érlelésű sonka onnan ismerhető fel, hogy szerkezete sokkal masszívabb és keményebb is egyben.

Mint mondta, idén a kötözött sonka a legnépszerűbb a vásárlók körében.

 

Borítókép: illusztráció

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!