Más tollával ékeskedni

2018.06.12. 09:15

Nincs több összeollózott szakdolgozat: jönnek a plágiumot ellenőrző szoftverek

Egy erősebb képességű algoritmus néhány perc alatt észleli a lopott szöveget és annak eredeti forráshelyét is. Az átfogalmazott szöveg sem marad észrevétlen.

Debrecen, 2018. január 9. Hallgató tanul a vizsgára a Debreceni Egyetem fõépületében 2018. január 9-én. Az intézményben február közepéig tart a vizsgaidõszak. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az okos technológiákkal csökkenthető a plagizálás az oktatási intézményekben. Ugyanis az ellenőrző szoftverek jobban teljesítenek, mint az emberek. Egyre több plágium ellenőrző fejleszti tovább a rendszerét úgy, hogy a plágiumot bármilyen nyelven észrevegye. Tehát a ezek használatával minden ország számára megszűnik a plágiumkeresés akadálya.

A plágiumkezelő intézkedéseket már az iskolás kor elején el kell kezdeni. Ahogy Stephen Wilhoit (2010) megjegyzi, az iskolákban a tanároknak sokkal többet kell foglalkozniuk azzal, hogy megtanítsák a diákoknak a plágium elkerülését. Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy a plágium nem elfogadható, és büntetést von maga után. A plagizálás megakadályozására különböző módszerek alkalmazhatóak: például tesztelni, hogy a gyerekek tudják-e mi számít plágiumnak, ezzel felderítve a tudásbéli hiányosságokat, amiket utána könnyű megtanítani nekik. A tanároknak hangsúlyozni kell, mennyire fontos a plágium elkerülése, milyen hasznos készségszinten tudni a plágiumelkerülő technikákat. Azt is tudatosítani kell, hogy a kész műveket teljes egészként értékeljék. Beszéljék meg a tanulókkal az írás és szövegszerkesztés összes szabályát.

A plag.hu rendszerfejlesztői, A. Vinckevicius és C. Klaus, nemcsak egyetemi szinten tapasztaltak plágiumot, hanem iskolákban is, ezért ingyenes hozzáférést biztosítanak az iskolákban tanító tanároknak a diákok írásbeli feladatainak értékeléséhez. A tanárok önállóan ellenőrizhetik a diákok munkáit, vagy megkérhetik őket, hogy az ellenőrző szoftveren keresztül küldjék be a dolgozataikat.

Mivel a plágium ellenőrzők jól átgondolt funkciókat kínálnak, a tanárok rengeteg időt takaríthatnak meg velük, és a diákok tökéletesen elsajátíthatják a plágium megelőzésére szolgáló készségeket a jövőben.

Borítókép: illusztráció. Forrás: MTI / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!