perverzió?

2019.07.11. 11:52

Olvasóink szerint csak sajnálni lehet a kukkolókat

A szánalom az első, ami az emberek többségének eszébe jut a nemrég történt balatoni kukkolás kapcsán – ezt bizonyítja legutóbbi szavazásunk eredménye.

Forrás: Shutterstock

Ahogy azt mi is megírtuk, rejtett kamerát találtak egy balatoni apartmanban, amit nagy valószínűséggel maga a szállásadó helyezett el. Nem ez volt az egyetlen eset a közelmúltban, amikor valaki tiltott megfigyelést végzett. Az eset kapcsán feljelentés született, az ügyet a rendőrség vizsgálja.

Mi is elindítottuk a saját vizsgálatunkat: arra voltunk kíváncsiak, olvasóink hogyan vélekednek a kukkolásról.

E heti szavazásunk alkalmával arra a kérdésre kerestük a választ, mit szólnak az emberek a kukkoló kamerák felfedezéséhez a Balatonnál.

Természetesen van a megfigyelésnek törvényes módja is, amennyiben az valóban indokolt. Ha a megfigyelt terület házon belül van, beleegyezéssel történik és arról információs táblát helyeznek el, valamint

külön ismertetést kell tartani a felvétel készítésének és tárolásának céljáról, a felvételek tárolásának helyéről és időtartamáról és az üzemeltető személyéről is.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez esetben azonban nem erről volt szó. Másokat akaratukon kívül megfigyelni pedig valamiféle perverzió, ha nem inkább betegség jele. Nem kell pszichiáternek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, nem normális vágy, sőt, egyfajta erőszaknak is nevezhető mindez.

" />

Ezt a véleményt osztja az emberek nagy része – ezt bizonyítja az is, hogy

olvasóink döntő többsége, 63 százalékuk szavazott úgy, hogy sajnálja azokat a nyomorultakat, akiknek ez jelenti az izgalmat.

Valóban nem könnyű a szánalom mellett mást érezni, hiszen felmerül a kérdés: milyen ember az, aki csak így képes örömöt szerezni magának ahelyett, hogy a való életben ismerkedne. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy a hírek szerint tette mindezt úgy a férfi, hogy nős. Az erre irányuló felvetés kapta a második legtöbb szavazatot:

olvasóink 18 százaléka szerint inkább az a kérdés, mit szól hozzá a panziós felesége.

Ha lesz-e az ügynek folytatása rendőrségi, vagy egyéb módon

" />

arról természetesen mi is beszámolunk majd.

Harmadik helyen végzett az „Engem aztán kukkolhatnak! Egészségükre!” felvetésünk, a voksolók 15 százaléka szavazott erre.

Ez az állásfoglalás erősíti, hogy az emberek többségének önmagában egy meztelen test látványa nem elegendő az élvezethez. Mint ahogy egy szoptató anyát is csak azok bámulnak a melle látványáért, akik nagyon híján lehetnek a szexuális élvezeteknek.

Utolsóként végzett a sorban, mindössze 4 százaléknyi szavazat érkezett arra a lehetőségre, mely szerint a filmek gerjesztik be az ilyen lesipuskásokat.

Talán ez így is van rendjén. Hiszen egy normális ember el tud vonatkoztatni a filmekben látottaktól, mint ahogy nem engedünk feltétlenül teret a fantáziánknak sem. Természetes, hogy az emberben van egy korlát, épp ez különböztet meg minket az állatoktól. Hogy képesek vagyunk uralni a vágyainkat, hogy mi irányítjuk a saját bensőnket, és nem teszünk meg bármit, ami az eszünkbe jut.

Mit szól a kukkoló kamerák felfedezéséhez a Balatonnál?

Engem aztán kukkolhatnak! Egészségükre!15%

Inkább az a kérdés, mit szól hozzá a panziós felesége.18%

Sajnálom azokat a nyomorultakat, akiknek ez jelenti az izgalmat.63%

A filmek gerjesztik be az ilyen lesipuskásokat.4%

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!