Egészségesek is

2020.11.20. 10:33

Szezonális finomságok, amikkel változatosabbá teheti őszi étrendjét

Nem kell elkötelezett zöldségimádónak lenni ahhoz, hogy szeressük a gombát, a karfiolt és a sütőtököt. Bár mindegyik isteni finom önmagában is, húsokkal, tésztákkal, mártásokkal még sokkal jobbak – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Forrás: Shutterstock

Gomba

Bár egy kicsit megosztó alapanyagról van szó, azért sokan kedvelik a különböző gombaféléket, az erdei és az ázsiai gombákat is beleértve. Frissen elkészítve a legfinomabbak, hosszú tárolás során mind ízben, mind állagban jelentős minőségromlás következhet be. Fontos, hogy a gomba ne száradjon ki, de ne is párásodjon be, ezért érdemes papírzacskóba téve a hűtőszekrény alsó részében tartani.

Karfiol

A karfiol a káposztafélék családjába tartozik. Érdekessége, hogy a karfiolfej a növény húsosan megvastagodott, még ki nem nyílt virágzata. Tehát, ha a karfiolfejeket nem szednék le, virág és abból magok fejlődnének ki. A karfiol finom levesnek, húsmentes egytálételnek, vagy húsos rakottasnak, de alacsony kalóriatartalma miatt érdemes kipróbálni köretként burgonyapüré helyett.

Sütőtök

Számos fajtája létezik, közös bennük az, hogy sokáig megőrzik frissességüket, így hasznos alapanyagok az őszi-téli főzésben. Nem könnyű bánni a sütőtökkel, a héja sokszor vastag, a húsa kemény. De megéri a fáradságot, hiszen nagyon egészséges és finom étel készíthető belőle.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!