Toxikus igazság

2020.07.30. 12:01

Több százmillió gyereket fenyeget az ólommérgezés

Minden harmadik, azaz globálisan körülbelül 800 millió gyerek vérének ólomszintje éri el vagy haladja meg azt a deciliterenkénti öt mikrogrammot, ami már beavatkozást igényelne a súlyosabb idegrendszeri károk elkerülése érdekében – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) a Pure Earth nevű környezetvédelmi szervezettel közösen elkészített, csütörtökön közzétett tanulmányából, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy a veszélyeztetett gyerekek közel fele Dél-Ázsiában él.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Manjurul Haque

A Toxikus igazság címet viselő jelentés szerint az erős neurotoxinnak – azaz idegrendszeri károsodást okozó méregnek – számító ólom helyrehozhatatlan károkat okozhat a fejlődő szervezetben, és

minél később mutatják ki és kezdik meg a kezelést, annál valószínűbb, hogy halálhoz vezet.

A jelentés szerzői hozzátették, hogy a gyerekek szervezetének ólomszennyezés-mértéke minden korábbinál magasabb.

A gyermekkori ólom-kitettség összefüggésbe hozható a mentális egészség zavaraival, viselkedési problémákkal, valamint a bűnözés és az erőszak növekedésével is. Az idősebb gyermekeknél növeli a vesekárosodás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – húzták alá a jelentésben.

A vizsgálat szerint az ólommérgezések mintegy 85 százalékáért a távközlésben és a háztartási, illetve elektromos eszközökben használt ólom-sav tartalmú akkumulátorok a felelősek. A jelentés rámutatott arra, hogy

míg ezeket az akkumulátorokat az Egyesült Államokban és Európában újrahasznosítják, a fejlődő országokban nincsenek olyan létesítmények, ahol ezt megtehetik.

A Ghánáról, Mexikóról, Grúziáról, Bangladesről és Mexikóról esettanulmányt tartalmazó jelentés több megoldást vázol fel az érintett országoknak az ólomszennyezés csökkentésére. E javaslatok közt van a vérólomszint-vizsgálaton alapuló monitorozó rendszer, az egészségügyi rendszer felkészítése az ólommérgezés tüneteinek felismerésére és megelőző, valamint ellenőrző intézkedések bevezetése annak érdekében, hogy elkerüljék a gyermekek veszélyes helyeken tartózkodását, az ólmot tartalmazó termékek használatát.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!