Autógyártás

2018.05.22. 13:46

Vadonatúj Ford hasíthat a szomszédban

Újabb modellt fog gyártani az amerikai Ford dél-romániai üzemében.

Az Ecosport mellett újabb járműmodellt gyárt majd az amerikai Ford dél-romániai, craiovai üzemében egy 200 millió eurós beruházás révén. A gyártó bejelentését az MTI adta hírül.

Azt nem árulták el, hogy melyik lesz az új modell, és azt sem, hogy mikor kezdik el a gyártását. Ugyanakkor közölték, hogy további 1500 dolgozót vesznek fel, így az alkalmazottak száma 4400-ról mintegy 5900-ra emelkedhet, lesz harmadik műszak is.

A Ford jelenleg az Ecosport kisméretű hobbiterepjárót és az 1.0 literes EcoBoost motort gyártja a craiovai üzemben.

A kedden bejelentett 200 millió euróval együtt a Ford 2008 óta 1,5 milliárd eurót fektetett be romániai gyártási tevékenységébe. Nemrég korszerűsítették a craiovai üzemet, ahol több mint 550 robotot állítottak munkába a fényező, az összeszerelő és a présüzemben folyó munka minőségét és hatékonyságát növelendő.

A Ford, mely a második legnagyobb gyártó Romániában a Dacia után, versenyképes működéséhez a megfelelő infrastruktúrára és logisztikai körülmények fejlesztésére is számít: a cég bízik a román kormány erre vonatkozó ígéretében. A Ford azt kérte a kormánytól, hogy minél előbb épüljenek meg azok az autópálya-szakaszok, amelyek a dél-romániai várost becsatlakoztatják az európai gyorsforgalmi úthálózatba.

Az idén az első négy hónapban 45 319 járművet, 148 százalékkal többet gyártottak az előző év azonos időszakához mérten. Tavaly 28 százalékkal több járművet állítottak elő, mint 2016-ban.

 

Borítókép: Részlet a Ford Ecosport bemutató kisfilmjéből. Forrás: Ford Company / " target="_blank" ">Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!