a család érték

2018.02.11. 07:47

Istentisztelettel kezdődött a házasság hete

Országszerte és a határon túl több mint háromszáz programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.

Budapest, 2018. február 8. Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita, a házasság hete idei arcai a program nyitó sajtóeseményén a budapesti I. sz. Központi Házasságkötő Teremben 2018. február 8-án. A házasság hete február 11-én kezdődik.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Szigetváry Zsolt

A rendezvénysorozatot megnyitó istentiszteletet ma délelőtt tartják Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

A központi programok sorában hétfőn a budapesti Aranytíz Kultúrházban házassági kvízjátékot rendeznek, kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartanak beszélgető estet.

Szerdán a Deák téri evangélikus templomban áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével, csütörtökön pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartanak konferenciát Család és karrier? címmel.

Pénteken Süveges Gergő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője vezetésével filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz a házasság hete idei arcaival, Zámbori Soma színművésszel és feleségével, Fazekas Rita mediátorral.

A programsorozatot lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke mutatja be.

A több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.

Borítókép: Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita, a házasság hete idei arcai

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!