tiszavirágéletű frigy

2018.02.16. 15:03

Elválik Jennifer Aniston- Facebookjára is kiírta

Titokban házasodtak össze két éve, és máris vége.

Nem akartak okot adni a pletykákra, ezért ők maguk jelentették be a válást. Mint mondták, a döntést legjobb barátként, együtt hozták meg, és szeretetben válnak külön útjaik – mint azt több lap is megírta.

Mint mondták, közösen hozták meg a döntést, és jó barátok maradnak.

„Tavaly év végén határoztuk el. Azért jelentjük be, mert elejét akarjuk venni minden további spekulációnak. A legnagyobb békében, de külön folytatjuk az életünket, ugyanakkor barátok maradunk.”

-nyilatkozta közleményben Aniston.

„Normális esetben még ennyit sem osztanánk meg a privát ügyeinkről, most is azért tesszük, hogy tudassuk: bármit is állítanak, pletykálnak, írnak rólunk, az nem fedi a valóságot”

- tette hozzá.

„A legfontosabb, hogy megőrizzük az egymás iránti mély szeretetet!”

-fejtette ki a színésznő, tehát egyelőre nem tudni, hogy egy harmadik fél bukkant-e fel valamelyikük életében vagy más az oka a szakításnak.

 

Borítókép: / AFP PHOTO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Christopher Polk

 

Címkék#válás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!