Vb 2022

2022.11.23. 21:56

Megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek és tizenegyes: kikapott Kanada Belgiumtól

Nehezebb dolga volt Kanada ellen a belgáknak, mint azt sokan előzetesen várták, de végül sikerült begyűjteniük az első három pontjukat a labdarúgó világbajnokságon.

K. B.

Sokakra rácáfolt Kanada, hiszen remekül tartotta magát Belgium ellen, sőt, már a 11. percben kiharcolt egy tizenegyest, Carrasco kezét érte a labda. A Bayern tehetsége Alphonso Davies állt a labda mögé, de Courtois hárította a gyengén lőtt büntetőt. Ennek ellenére támadott tovább a kis csapat, s volt is lehetősége megszerezni a vezetést, azonban minden jó beadást sikerült elpuskáznia, vagy épp Courtois védett bravúrral. Emellett két tizenegyestől is elesett a VAR-nak és a játékvezetőnek köszönhetően, pedig azokat is nyugodt szívvel meg lehetett volna ítélni.

Az egyik ilyen eset után volt egy hosszú, mélységi felívelése a belgáknak Batshuayi felé, aki ezt a helyzetet be is vágta az észak-amerikaiak kapujába.

A mérkőzés képe a folytatásban sem igen változott, s már az eredmény sem, így Belgium is begyűjtötte első három pontját úgy, hogy kettő kaput eltaláló lövése volt.

Belgium–Kanada 1–0 (1–0)
Labdarúgó világbajnokság, F-csoport, 1. forduló. Al Rayyan.
Belgium: Courtois – Dendoncker, Alderweireld, Vertonghen – Castagne, Tielemans(Onana, a szünetben), Witsel, E. Hazard (Trossard, 62.), Carrasco (Meunier, a szünetben) – Batshuayi, de Bruyne. Szövetségi kapitány: Roberto Martinez.
Kanada: Borjan – Johnston, Vitoria, Miller – Laryea (Adekugbe, 74.), Hutschinson (Kone, 58.), Eustaquio, Davies – Buchanan, David, Hoilett (Larin, 58.). Szövetségi kapitány: John Herdman.
Gólszerző: Batshuayi (44.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!