Vb 2022

2022.11.25. 15:59

Mindenkit talpra ugrasztott a házigazda, de Szenegál nem kegyelmezett

Móga Richárd

Fotó: AFP

Az A-csoport második körében Szenegál a házigazda katari együttessel mérkőzhetett meg. Mindkét alakulat egyaránt kétgólos vereséggel kezdett, így egy hatpontos összecsapásnak is betudható volt az ütközet.

Az első félidő igencsak lüktető játékot hozott, annak ellenére, hogy a kapusokat nem igen tették próbára. A katari drukkerek vérnyomásával így is gyakran eljátszott a csapat hálóőre, de nagy galiba nem lett egyik esetből sem. Azonban a hajrában egy kritikus helyzetben nagyot hibázott az egyik védő, Dia pedig nem kegyelmezett.

A fordulás után Szenegál ott folytatta, ahol abbahagyta. Diedhiou révén megduplázta előnyét az afrikai válogatott, de ezután kénytelen volt magasabb fokozatra kapcsolni Katar. Közel egy óra elteltével az első kaput eltaláló lövés is megérkezett, ráadásul azokban a percekben Mendy bravúrjai is kellettek, hogy az eredmény ne változzon. Az ütközet 78. percében viszont a szenegáli portás is tehetetlen volt, miután a csereként beálló Muntari remekül bólintott egy beadás után. A hazai publikum hangja elárasztotta a stadiont, de a szintén beálló Abass gyorsan csendre intette őket.

Katar–Szenegál 1–3 (0–1)
Labdarúgó-világbajnokság, A-csoport, 2. forduló. Doha. Katar: Barsem – Pedro Miguel (Waad, 83.), Mohammad, Huhi, Hasszan, Ahmed (Salmen, 83.) – al-Hajdosz (Muntari, 74.), Budiaf (Hatem, 69.), Madibo – Ali, Afif. Szövetségi kapitány: Felix Sánchez. Szenegál: É. Mendy – Sabaly, Koulibaly, Jakobs (Cisse P. A., 78.), Diallo – Gueye, N. Mendy (Sarr P. M., 78.) – Diatta (Ciss, 64.), Diedhiou (Abass, 74.), Sarr (Ndiaye, 75.) – Dia. Szövetségi kapitány: Aliou Cissé. 

Gólszerző: Muntari (78.), illetve Dia (41.), Diedhiou (48.), Abass (84.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!