Vb 2022

2022.11.30. 22:03

Nem ízlett a szaúdiaknak a mexikói: hajtós meccset vívtak, de mindketten búcsúznak

Móga Richárd

Fotó: AFP

Mindkét alakulat azzal a tudattal vághatott neki csoportbéli harmadik mérkőzésének, hogy kizárólag győzelemmel juthat tovább. Persze még lehetett volna számolgatni, illetve figyelni a másik összecsapást, ugyanis bizonyos esetben a döntetlen is elég lett volna Szaúd-Arábiának, de elsősorban a pályán kellett bizonyítani.

Az első játékrészben Mexikó kézbe vette az irányítást, ráadásul több alkalommal is komoly zavart okozott a szaúdi kapu előtt, míg ellenfele alig jutott szóhoz. Az ázsiai válogatott drukkerei bízhattak abban, hogy a szövetségi kapitány a szünetben hasonlóképp felrázza majd a csapatot, mint ahogy azt Argentína ellen tette.

Nos, ezúttal ez nem így lett, sőt, mintha kissé bennragadt volna az öltözőben az alakulat, ugyanis a 48. percben egy szögletet követően Martin révén megszerezte a vezetést Mexikó. A folytatásban sem vett vissza az észak-amerikai együttes. Egy távoli szabadrúgás következett, amit Chavez vállalt magára. Egy löbbölt labda sem lett volna meglepő, de a 25 esztendős labdarúgó ehelyett elemi erővel kilőtte a bal felső sarkot. Ráadásul húsz perccel később hasonló helyzetből ismét lőhetett, de akkor a jobb felsőt célozta, azonban a al-Ovaisz hatalmas bravúrral védett.

Mexikó folyamatosan támadott, sőt, a találkozó hajrájához közeledve az ötösről az üres kapuba is betalálhatott volna a csapat, hiszen a kapuson már túljutottak egy pazar passznak köszönhetően, de egy védő még tisztázni tudott. Márpedig egy újabb találatra nagy szükség lett volna, ugyanis mindeközben Argentína két góllal vezetett Lengyelország ellen, így a mutatók alapján a lengyel válogatottnak állt a zászló.

A 88. percben kitört a mexikói örömünnep, ugyanis Antuna átjuttatta a játékszert a szaúdi kapus alatt, de a partjelző beintette a lest. Később mint kiderült, jogosan. A hét perc még valamelyest reménnyel szolgált, de minden romba dőlt, mikoris Szaúd-Arábia első kaput találó lövéséből gólt szerzett. Így két perccel a vége előtt Mexikónak még két találatra lett volna szüksége, míg a szaúdiaknak csupán egyre.

Természetesen vérszemet kapott a későn ébredő alakulat, de az idő elfogyott, így mindkét alakulat kiesett.

Szaúd-Arábia–Mexikó 1–2 (0–0)

Labdarúgó világbajnokság, C-csoport, 3. forduló. Loszaíl. Szaúd-Arábia: al-Ovaisz – al-Tambakti, al-Amri, al-Bulaihi (Sarahili, 37.) – al-Gannam (Bahebri, 88.), Ali al-Hasszan (Madu, szünetben), Kanno, Abdulhamid – al-Buraikan, al-Sehri (Alobud, 62.), Sz. al-Davszari. Szövetségi kapitány: Hervé Renard. Mexikó: Ochoa – J. Sánchez (Alverez, 86.), Montes, H. Moreno, Gallardo – E. Álvarez (Funes Mori, 86.), Chávez – Lozano, Pineda (Rodriguez, 72.), A. Vega (Antuna, szünetben) – Martín (Jimenez, 72.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino.

Gólszerzők: Sz. al-Davszari (90+5.), illetve Martín (48.), Chavez (52.).

A C-csoport végeredménye: 1. Argentína 6 pont, 2. Lengyelország 4 pont, 3. Mexikó 4 pont, 4. Szaúd-Arábia 3 pont. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!