Vb 2022

2022.12.01. 17:54

Marokkónak mindössze négy perc kellett az első találatához

Győzelemmel, s így az első helyen zárta a labdarúgó-világbajnokság F-csoportját Marokkó, míg Kanada két rúgott góllal, pont nélkül indulhat haza.

K. B.

Fotó: AFP

Sokaknak okozott kellemes meglepetést Kanada és Marokkó is, hiszen két jól futballozó, és a nagyokat is meglepő csapatot ismerhetett meg bennük a nagyérdemű. Ennek ellenére az utolsó fordulóra az észak-amerikaiak már nem bízhattak abban, hogy a labdarúgó világbajnokság kieséses szakaszában is ott lesznek, az ellenfél pedig szinte azonnal lökött is még egyet rajtuk hazafelé.

Borjan, a kanadaiak kapusa hibázott óriásit, így Ziyech lecsaphatott a labdára, s elegánsan a kapu közepébe emelt a 4. percben. Szűk 20 perccel később aztán En Nesyri kapott olyan labdát, aminek szeme volt, s egy jó átvételt követően a kapu bal alsó sarkába lőtt tizennégy méterről.

Kanada viszont nem adta fel a szép búcsúról szőtt álmait, s egy baloldali támadás végén szépíteni is tudott, igaz, ehhez kellett Aguerd is, aki olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy azt saját kapujába tessékelte.

Még a szünet előtt En Nesyri ünnepelt ismét. Egy szabadrúgást követően nem tudtak felszabadítani a kanadai védők, ő pedig a kapuba vágta kapásból az elé pattanó labdát, azonban Aguerd a lövés pillanatában lesen, de annál is fontosabb, hogy a kapus látást zavarva helyezkedett, így érvénytelenítették a gólt.

A folytatásban nem igazán változott a játékképen, de már a marokkóiak sem siettették a játékot, hiszen a sikerrel mindenképpen továbbjutók voltak, s az első hely is az övék volt a mérkőzés nagy részében, hiszen a Horvátország–Belgium meccsen nem esett gól.

Kanada–Marokkó 1–2 (1–2)
Labdarúgó-világbajnokság, F-csoport, 3. forduló. Doha. 
Kanada: Borjan – Johnston, Vitoria, Miller, Adekugbe (Kone, 61.) – Davies, Osorio (Laryea, 65.), Kaye (Hurchinson, 60.), Buchanan – Hoilett (Wotherspoon, 76.), Larin (J. David, 60.). Szövetségi kapitány: John Herdman. 
Marokkó: Bono – Hakimi (Jabrane, 85.), Aguerd, Saiss, Mazraoui – Ounahi (El Yamiq, 77.), Amrabat, Sabiri (Amallah, 65.) – Ziyech (Hamdallah, 76.), En Nesyri, Boufal (Aboukhlal, 65.). Szövetségi kapitány: Walid Regragui.
Gólszerzők: Aguerd (40. – öngól), ill. Ziyech (4.), En Nesyri (23.).

Az F-csoport végeredménye: 1. Marokkó 7 pont, 2. Horvátország 5, 3. Belgium 4, 4. Kanada 0.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!