Friss hírek

2004.11.23. 15:57

Utcára vonulnak az egyetemisták

3-4 ezer hallgatót várnak december 2-án az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozó gyűlésre a fővárosba. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája tovább egyeztet az Oktatási Minisztériummal.

BAMA

Eddig a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, Semmelweis Egyetem, a pécsi, a gödöllői egyetem és az ELTE diákjai jelezték részvételi szándékukat. A szervező hallgatók azt szeretnék elérni, hogy a felsőoktatási törvény jelen formájában ne terjesszék a kormány, illetve a parlament elé. A diákok felvonulása a Trefort kertből indul, és amennyiben a Szalay utcát sikerül lezárni, az oktatási tárca épülete elé mennek, ha nem, akkor a Kossuth téren tartják gyűlésüket.

Barthel-Rúzsa Zsolt HÖOK elnök szerint a szervezet tovább tárgyal a szaktárcával. Mint mondta: amit eddig kértek, az jórészt bekerült az új felsőoktatási törvénybe. A véleményeket folyamatosan várják és érkeznek is a szervezethez. A törvény tervezetével jövő heti ülésükön újból foglalkoznak. Forgó Melinda, az ELTE hallgatói önkormányzatának elnöke elmondta: ők elhatárolódnak a tüntetéstől, azt nem támogatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!