Friss hírek

2005.02.10. 15:35

Új főigazgató a János kórház és a Visegrádi Szakkórház élén

Kázmér Tibor, az Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára, a baleseti intézet jelenlegi vezetője lesz márciustól öt évig a János kórház főigazgatója; a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága csütörtöki rendkívüli ülésén egyhangú szavazással választotta meg őt és a visegrádi szakkórház új vezetőjét, Bors Katalint.

BAMA

A titkos szavazások során mindkét esetben csak egy pályázóról mondhattak véleményt, mivel többen nem jelentkeztek egyik  posztra sem. Mindkét jelöltet szakmailag felkészültnek találták,  akik korábbi funkcióikban már bizonyítottak - mondta Ikvai Szabó Imre (SZDSZ), a bizottság elnöke az. 

Kázmér Tibor évekkel ezelőtt már dolgozott a János kórházban.  Bors Katalin pedig orvos-igazgató volt eddig az önkormányzat  Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházában, amelynek főigazgatója  nemrég megnyerte az István kórház élére kiírt pályázatot. 

A János kórház korábbi főigazgatója decemberben közös  megegyezéssel távozott posztjáról. Ezt követően a revizori  vizsgálatok és a csődbiztos jelentése alapján az önkormányzat  egyoldalúan visszavonta a távozáshoz való hozzájárulását és a  jelzett problémákra hivatkozva fegyelmileg elbocsátotta a  főigazgatót, aki a döntés jogszerűségét bírósági úton támadta meg.

-->

Ezek is érdekelhetik