2005.11.11. 16:54
Futballgála a székelyudvarhelyi árvízkárosultakért
A Magyar Labdarúgó Szövetség kezdeményezésére november 13-án, a budapesti Körcsarnokban futballgálát rendeznek, ahol az elmúlt évtizedek legjobb játékosai lépnek pályára egy nemes cél érdekében: a teljes bevételt a székelyudvarhelyi árvízkárosultak megsegítésére fordítják.
A Népújság prograismertetője szerint, a Körcsarnokban délelőtt 10 órától négy kispályás mérkőzést tekinthet meg a közönség: felvezetésképpen a többek között Gáspárral és Talapával felálló MTK, a Kiprich, Vincze páros fémjelezte Tatabányával találkozik, ezt követően a színész- és a sportújságíró- válogatott méri össze tudását. Déltől a régi kettősrangadók hangulatát szeretnék visszaidézni a főszervezôk, hiszen előbb a Vasas-Honvéd, majd a Ferencváros-Újpest örökrangadót "játsszák újra". A négy együttesben olyan játékosok lépnek majd pályára, mint Nyilasi, Détári, Ebedli, Dunai, Zámbó, Szendrei, Garaba, Eszterházy, Somogyvári és Hegedűs. Minden pályára lépő fejenként ezer forinttal segíti a nemes célt, a nézők számára ingyenes a belépés, ám mindenkinek lehetősége lesz adományaival segíteni a bajbajutottakon.