Közélet

2006.12.17. 16:03

Akad, aki egymilliót költ a szilveszteri útra

Az utolsó percben is sokan döntenek úgy, hogy elutaznak a karácsonyi ünnepek idejére. Tehetős körökben Új-Zéland és az Azori-szigetek a sláger, kevésbé módosabbaknál pedig szomszédos országokban tett sítúrák, rövid pihenések.

K. E. (DN Vasárnap Reggel)

Az egzotikus kínálatban Új-Zéland az idei üdvöske. Bár hatszázezer forintot tesz ki fejenként egy ilyen túra, mégis sokan felkeresik az utazási irodákat, hogy segítsenek megszervezni ottani tartózkodásukat. Újdonságról van ugyanis szó, és van egy réteg, amelyik megengedheti magának, hogy minden évben hétjegyű összegeket költsön pihenésre.

A korábbi évekhez képest változás, hogy többen választják az olcsóbb kategóriájú szállodákat az adott országban. Így az utazási élményről nem kell lemondaniuk, inkább a minőségen sprórolnak. A módosabbak viszont továbbra is az egzotikus helyekre kíváncsiak, az utazásra fejenként legalább 400 ezer forintot fordító réteg különleges célpontokra indul: idén Kubába, Mexikóba és a korábbi években már slágerré vált Thaiföldre, de egyre többen mennek Dubaiba is. Ennél olcsóbbak, 150-300 ezer forintba kerülnek a ciprusi, a szicíliai és tunéziai utak, melyekre szintén van kereslet.

A belföldi szilveszteri kínálat is rendkívül széles. Számos négy-, ötnapos telelésre lehet például befizetni a Balaton partján. Balatonmáriafürdőn, egy háromcsillagos szállóban, all inclusive ellátással 38-44 ezer forintot kell fizetni fejenként, a tó másik oldalán, Balatonfüreden 20-25 ezer forintért eltölthetünk ennyi időt, igaz, itt csak a reggelit és a vacsorát tartalmazza az ár. Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Bükfürdőn nagyjából 40-70 ezer forint között szóródnak az árak, általában félpanziós ellátás mellett. 

Óévbúcsúztató a lécen

A szilvesztert is magába foglaló síutak esetében a legnépszerűbb célpont Ausztria, az ügyfelek fele választja szomszédunkat. Egy hétre már 50 ezer forinttól van szállás, az átlagos ár viszont 90-100 ezer forint, de van, ahol 280 ezer forintot is elkérnek.

Ausztria mellett Lengyelország egyre népszerűbb, Zakopane a fő célpont, itt 60 ezer forintért fizethetünk be öt napra. Január-februárban már nem ilyen jelentős Ausztria dominanciája, Szlovákiát, Olaszországot és Franciaországot is sokan választják.

Utak, célok, árak

Mexikó: 4-500 e. Ft.

Etiópia-Jemen: 900 e. Ft.

Peru: 700 e. Ft.

Fülöp-szigetek-Tajvan: 700 e. Ft.

Új-Zéland: 5-600 e. Ft.

Kuba: 4-500 e. Ft.

Thaiföld: 4-500 e. Ft.

Dubai: 450-500 e. Ft.

Egyiptom, Tunézia: 150-300 e. Ft.

Görögország, Ciprus: 150-300 e. Ft.

Olaszország (Szicilia): 200-300 e. Ft.

Horvát Adria: 50-60 e. Ft.

Ausztria mellett Lengyelország egyre népszerűbb, Zakopane a fő célpont, itt 60 ezer forintért fizethetünk be öt napra. Január-februárban már nem ilyen jelentős Ausztria dominanciája, Szlovákiát, Olaszországot és Franciaországot is sokan választják. Utak, célok, árak Mexikó: 4-500 e. Ft.

Etiópia-Jemen: 900 e. Ft.

Peru: 700 e. Ft.

Fülöp-szigetek-Tajvan: 700 e. Ft.

Új-Zéland: 5-600 e. Ft.

Kuba: 4-500 e. Ft.

Thaiföld: 4-500 e. Ft.

Dubai: 450-500 e. Ft.

Egyiptom, Tunézia: 150-300 e. Ft.

Görögország, Ciprus: 150-300 e. Ft.

Olaszország (Szicilia): 200-300 e. Ft.

Horvát Adria: 50-60 e. Ft. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!