Gazdaság

2010.01.30. 12:13

Biomassza: idén tovább dolgoznak a pécsi program kiterjesztésén

A biomassza-programjához kapcsolódva a PANNONPOWER Holding Zrt. idén is folytatja a már működő blokkokat tápláló mezőgazdasági ellátórendszer kialakítását.

K. E.

A társaságcsoport Szentlőrinc közelében, Vajszlón és Nagybajom határában energiaültetvény projektbe kezdett, amellyel úttörő szerepet vállalt a mezőgazdasági eredetű biomassza tüzelőanyag termesztésének hazai elterjesztésében. A megfelelő ismeretanyag, a telepítéssel és termesztéssel kapcsolatos tapasztalatok Nyugat-Európából évek óta rendelkezésre állnak. Remélik, hogy a régióban is egyre több agrártermelő kötelezi el magát a biomasszaenergia-termelés kiszolgálása mellett.

A válság ellenére kiegyensúlyozottság és stabilitás jellemzi a zrt. cégeinek működését. A társaságcsoport tavaly ünnepelte jogelődje, a Pécsi Hőerőmű alapításának ötvenéves jubileumát. A Dalkia Energia cégcsoporthoz tartozó PANNONPOWER csoport összességében ma is háromszáz embernek biztosít munkát. A cég több évtizede elkötelezett híve a környezet tudatos működésének. Míg korábban ezt a célt a környezetkímélő tüzelőanyagra történő átállás szolgálta, az új időkben ezen a téren a biomasszaprogram elindítása és tervezett továbbfejlesztése az új elem. 

Ezek is érdekelhetik